Anyám sikít. Velem. Nekem. Valamit biztos rosszul mondtam, félreérthetett, csak egy kis segítséget kértem, mert nem jutok el a barátnőmhöz, pedig hetek óta nem találkoztunk.

Állok mereven. Mintha a mozdulatok elképzelhetetlenek lennének. Valami lehúz, a mellkasomban érzem a gátat, amely bénít. Valahol a levegő is elszivárog belőlem, mindjárt megfulladok. Szid. Vádol. Sérteget.

Én meg nem tudok válaszolni, mert hiábavalónak érzem, oly sokszor próbáltam már. Így csak állok előtte. 

Anya, ha én neked
nem születek meg,
ki vagyok akkor ma
és most hol,
ha nem én,... és nem veled?

Nagy Csivre Kati kisfia hét éves bölcsességei következnek!

Szívből gratulálok a bukóknak. A megbukni bátran tudóknak, mert lehet – és miért ne – másként látják, értik, érzik a világot, ami egy különos nézőpontból nem kevesebb ! sőt több, szebb ! mint ahogy azt a közizlés és a tömegek igénye elvárja. Ti vagytok azok a különlegesek, akik ebből a perspektívábol jelenthettek nekünk a világról. Meglehet átmenetileg más irányba terelt titeket a végzet, nem pedig az iskolai feladatok fele és különös, kivételes holnapnak edz a mai nap... Ti, az okoskodóktól gyakran bölcsebbek vagytok, mert a  mindennapjaitokban több a sors, mint másokéban.

 Nézem a nagyfiam arcát. Három éves múlt. Nem is annyira nagy, nekem mégis most tűnik fel a legjobban, hogy mennyire eltelt az idő. Pár héttel ezelőtt megszületett a kicsi húga és én ekkor tudatosítottam, hogy a kicsi fiam már nem kicsi. Ötször nagyobb fej, ötször nagyobb fülek, száj, szemek. Hosszú, nagyon hosszú lábak, kezek. Nevetek rajta, néha viccelődöm vele, poliphoz hasonlítom izgő-mozgó végtagjait. Ő pedig nevet. Gyermeki kacagással, teli szájjal, tiszta szívvel, csillogó szemekkel. Irigylem. Csak csodálom és irigylem. Irigylem ezt a gyermeki tisztaságot, amit benne látok s bár megmaradhatna örökre. Megvédeném a nagy világtól, ám tudom egyszer elmúlik ez a csillogó tekintet. Amikor majd jön az első igazi csalódás az élettől, amikor az élet pofon üti, amikor igazságtalanság éri… És én nem fogok tudni mit tenni! Nem tudom mindig megvédeni. Tudom. Talán nem is kell. Arra próbálom felkészíteni majd, hogy megoldja a nehéz helyzeteket. Erős személyiséget, kitartást, kemény vállakat akarok neki faragni, hogy elbírja az élet nagy terheit.

Azok, akik  követnek az Instagramon, már láthatták a múlt hét folyamán, hogy ajánlottam egy újabb mesekönyvet. Ez pedig nem más, mint a Varázspálca szakszerviz.

A sorozat egy másik részét , a Szuperhős szakszervizt néhány hónapja egy az egészségéért küzdő kisbarátunknak küldtük el és hiszem, hogy segítheti őt a hosszadalmas gyógyulásában és a betegsége megértésében.

A Varázspálca szakszerizt azonban azzal a céllal szereztem be, hogy a segítségével  a saját gyerekeim lelkét, na meg néha a sajátomat is helyre tudjam rakni egy –egy nehezebb helyzet, vita, konfliktus után.

Merthogy ezek minden családban ott vannak és az egyre erősebben ébredező kis személyiségekből a lehető legváratlanabb helyzetekben robbannak ki. Ezekben a pillanatokban a gyerek sem érti igazán, miért reagált úgy, ahogy, a szülőt bántja, dühíti a helyzet, a hangnem és a legritkább esetben nyúl ilyenkor ahhoz a megoldáshoz, hogy a gyereknek a saját érzelmeit és reakcióit  magyarázza el.