Aszfaltgyár a szomszédomban?
Az élettér az otthonunk, ahol gyerekeinket neveljük. Mi is elterveztük, az otthonunkban fogjuk leélni az életünket. Abban, ami a sivagatban sok, a nyugati országokban kevés, nálunk épp ideális. Az, ami a miénk, amiért reggel munkába megyünk, amiért saját kezünkkel dolgozunk, vagy időnkből szakítunk rá sokat, hogy ápoljuk, alakítsuk. De mi történik, ha elveszítjük a bizonyosságot, hogy ez az otthon egészséges környezetben van? Maradsz, vagy költözöl? Eladod, feladod?
Van olyan, hogy azon gondolkozunk, hogy épp tavaszodik és ettől szép minden, a kertben ültethetnél virágokat, füvet vethetnél, aztán gyomlálhatnád, trendi kis home-made homokozót készíthetnél a gyerekeidnek és a házad – várad- otthonod portája elé egy termetes illatos virágzó magnóliafát is tennél.
Mert még minden új, nemrég költöztél ide.
Tavaly ilyenkor még voltak ilyen irányú álmaim és kertészkedési, alakítási, kreatív vágyaim. Sőt, kezdetnek ősszel egy minimalista kertet is terveztem, ami több dizájn követ tartalmazott, és az én elképzelésem volt!
Most nem érzem ennek szükségét, hogy ezen agyaljak. Naponta többször, és egyre gyakrabban megfordul a fejemben, hogy mi történne, ha a tervezett úszori aszfaltgyárat mindenfajta tiltakozás ellenére mégis megépítenék. Hogy mi van, ha kiderül, hiába dolgozunk ellene, összefogással, hivatalos úton minden lehetséges formában felléptünk az építkezés ellen, és az semmilyen eredménnyel nem járna?
Amikor ezen gondolkodom már nincs kedvem tervezni, hogy japán juhar, vagy gyertyán legyen az ablakom alatt.
Felteszem hát a kérdést a ház, a falu, vagy a rendszer nem fogad be, ha már ilyen jellegű egészségkárosító gyárat akarnak elhelyezni a házam közelébe? Próbálgatja a sorsom, hogy meddig bírom. Mennyit bírok! Vagy, hogy hogyan oldom meg kreatívan?! Nincs válaszom. Eljtutottam arra a szintre, hogy a minimalizmust teljesen az alapoktól élem meg. Amiről eddig olvastam, azt az élet próbálgatja rajtam!
Amikor az ember úgy érzi nincs otthona, vagy ott ahol van nem biztos, hogy jó helyen van, csak egy dolga marad. Újratervezni. Reset. Mint ahogy a GPS is teszi. Aztán majd meglátod, hogy hozza a sors, hova teszed le a sátrad, vagy a mobilházad!
Mert most már ennyire kevés is elég. Mert rá kellett jönnöm, hogy a biztos alapokon álló, minimalista házunk sem stabil otthon, mert ugye a környezet változik.
De! Egyre inkább észlelem, hogy mindig van tovább. Bár nehéz. De azzal vigasztalom magam, hogy ettől szép az élet, mert megtanít minimalistának lenni és semmihez sem ragaszkodni?!
fotó: colas.hu
