• Mészáros Krisztina
  • Otthon

Termelői piac-kutatás gyerekkel!

20180630 091104Meglestük az első csilizközi kézműves- termelői piacot Nyáradon! Nem is akármilyen vendégekkel érkeztem: a gyerekeimmel és a három éves unokahúgommal! Amolyan anyukás, irónikus megélések beszámolója következik!

 Igen, végre, otthon is létrejött egy valódi ízig vérig termelői piac! A csallóközi termelők már régóta megérdemlik, hogy terményeiket, munkájuk gyümölcsét, kreativitásukat értékesíteni tudják helyiek közt, és bizony nagy az igény a minőséges, háztájira, ez ma is látszott. Kilenc órakor érkeztünk a nagyon klassz környezetbe, a Platán panzió előtti tisztásra, ahol már javában zajlott a piac. Arra különben nagyon ügyelt a főszervező, Miklós Judit, akivel egy órával a kezdés után tudtam pár mondatot váltani, hogy kézműves és minőségi termékek lehessenek csak értékesítve. Elmesélte azt is, hogy már régóta foglalkoztatta a termelők összefogása, és most talált rá időt és energiát, hogy megszervezze. Meghívásra érkeztek a kézművesek, árusok, mert így biztosan tudta garantálni, hogy helyi, igényesen elkészített termékek kerülhessenek a vásárlók kosarába. Volt is belőlük elegendő, mármint kosarakból és vevőkből! Ezért is dicséretes, hogy a házigazdák a parkolást is szerették volna megkönnyíteni, irányítva volt a forgalom.

Volt itt sok finomság, és program is, hiszen állatokat is lehetett simogatni, nézegetni.

20180630 090925

 Itt lép a képbe egy tenyésztő, akinek most is köszönöm, hogy próbálta meggyőzni a lányomat, hogy a nyuszinak nem kell kertes ház, és nyugodtan vigyen haza egy tapsifülest a lakásunkba, anya nagy örömére. A lányom ezt az új információt örömmel osztotta meg velem, és a győzködése alig ment ám át hangos szóváltásba, és dehogy is taglaltuk a témát még egy óra múlva is! Jó próbálkozás volt az állattenyésztőtől, mit ne mondjak! Jelentem, így sem lett nyulunk! 

Nagy örömömre, mint az ilyen helyeken szokás, lehetett beszélgetni az árusokkal. Nem mintha a kísérőimnek hála ez lehetséges lett volna, két mondatnál tovább tartó eszmefuttatásra biztos nem! 

1piaccitromfa

A citromfát árusító úr nagyon kedves és türelmes volt, hiszen a fiam és az unokahúgom épp nála találta ki, hogy mindketten, egyszerre akarnak rám mászni, miközben ő épp mesélni kezdte volna milyen igénytelen növényről is van szó. 

Vissza is kérdeztem arra, amit előtte egy perccel már megválaszolt, de láttam nem haragszik, még meg is jegyezte, hogy anyuka ennyi gyerek mellett biztos nem unatkozik. Zavartan mosolyogtam csak, és gyorsan eliszkoltam a nyafogó gyerekekkel. Ennél a pontnál már majdnem az összes szál hajamat kitéptem volna, mert annyira nem "unatkoztam", az tény, de nem akartam a citromfás férfit azzal terhelni, hogy elmondjam, egyet visszaadhatok az anyjának, miután bevágom őket a kocsiba, és haza megyünk...Így visszagondolva lehet érdemes lett volna, csak hogy legközelebb ha találkozunk ne fusson amerra lát! Na ezért nem lett citromfám!

De amire a lányok és fiam mellett is volt lehetőség, az a sütemény kóstolgatása volt. Ők választottak, én etettem őket, ők elfutottak, én megehettem a maradékot. A gyümölcsös kosárka, amely a harmonizáló nevet kapta a készítőjétől, megérte az árát, sodó volt a zselés gyömölcsréteg alatt, nem volt túl édes, de harmonizáló ízvilága különlegessé tette. Majdnem ingyen kaptam, de csak azért, mert már elköszöntem, és akkor jutott az eszembe, hogy nem fizettem! Ufff!1piacmakaron

 Voltak bio és környezettudatosak számára hasznos eszközök P.Katika jóvoltából, aki kézzel készített kosárkáit is megmutatta.

Láttam többfajta minőségi lisztekből színes kínálatot, de képviselte magát az én általam sokszor vásárolt gluténmentes kenyér péksége is, az ott lévő árus megkóstoltatta velem az új magvas kenyerüket. Ízlett. A fiam el is futott vele, hogy annak a kockának mi lett a sorsa nem tudom, mert elterelte a figyelmem az a néhány piros csepp, amely a sütiről a felsőmre fröccsent.

Rétes, szörpök, friss zöldségek, dinnye és friss sült kolbász is csalogatott, de inkább a különleges szappanoknál álltam meg, ezek ugyanis faragottak voltak. 

20180630 090248

Csodaszép munka, el sem tudom képzelni mennyit kell vele bajlódni, hogy egy- egy kosár így fessen, ráadásul hosszú életű alkotások ezek, gondoltam is arra, hogy hozok egyet a saját örömömre. De mivel ismerem a kisgyermekem ínyenc ízlését, tuti azon kaptam volna már délután, hogy a szappanokat kóstolgatja egy óvatlan pillanatban, így várok még ilyen díszek vásárlásával. De csak addig, amíg a fiam át nem tér a legók, dísznövények és kavicsok falatozásáról az emészthetőbb élelmiszerekre! Na így alakult, hogy nem lett szappanból asztali díszem! 

S hogy a gyerekek a megérdemelt jutalmukat is megkapják, amiért elkísértek a termelői piacra, választhattak maguknak játékot, szintén home made lovacskát és kiscicát, amin azonnal összekaptak a lányok, így még a figurák készítője előtt elmondhattam " Akkor visszaadom a néninek, mert csúnyán viselkedtek és nem tudtok megegyezni kinek melyik kell!" monológusomat. Szegény nő arra gondolhatott, hogy szegény kis állatkák hova kerülnek, de most megnyugtathatom, még épek és egészségesek. Ahogy a gyerekek is!

Tanulság: legközelebb egyedül megyek. És akkor lesz citromfám, és asztali díszem, és makaront választok, de akkor sem veszek élő nyulat!

Zárószónak pedig hadd köszönjem meg ezt a nagyszerű kezdeményezést a szervezőknek, és további sok ilyet kívánok!

 

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.