Mint két tojás - az első év

Molnár Ildikó Mint két tojás című ikersztorijának második részében az első évről mesél nekünk. Az első részt IDE kattintva olvashatjátok el.

Négy napot töltöttünk csak a kórházban, nagyon haza akartam menni. Gyalog mentem le a hetedik emeletről, mert még a liftet se bírtam kivárni. Óvatosan lépkedtem, nem természetesen, kicsit oldalazva, így pár napig még minden gondom mellé beszereztem egy kis izomlázat is a vádlijaimba. Az első hetek nagyon nehezen teltek, de gondolom ez normális egy gyerek esetén is. Meg kell szoknunk egymást, az új helyzetet.

 

Első számú gondunk az volt, ki mikor mit fog enni. Különösen kiváltságos helyzetben van az, aki kipróbálhatja, milyen két gyereket szoptatni egyszerre! Háát, maradjunk annyiban, hogy nem részletezném hosszasabban az érzést.  Sajnos, az akkor még jó evő gyerekeimnek ez a fajta odaadásom nem volt elég, így minden elvemet félredobva az anyatej fontosságáról, tápszert is adtam nekik, hogy jól lakjanak. Nemsokára kialakult ebből egy nagy káosz, ezért elkezdtem egy naplót vezetni arról, ki mikor mennyit tápszert és anyatejet ivott. Nem tudom, mi értelme volt, talán kellett a megerősítés, hogy ura vagyok a helyzetnek és senki sem marad étlen. Fél évig csináltam így és ez volt az első olyan dolog, ami ráébresztett, hogy nem mindig a terveink szerint alakul majd a közös életünk.

A másik elhatározásom az volt, hogy nem fogom egyforma ruhába öltöztetni őket, elvégre egyéniségeket nevelek, nem klónokat. Ezt is hamar átgondoltam, miután képtelen voltam egy-egy ruhadarab megvásárlásánál eldönteni, hogy ez most kié legyen. Azóta mindenből kettőt veszek, számomra így igazságos.

Aztán szoknom kellett még azt is, hogy az ikerkocsi feltűnősége miatt folyamatosan bámulnak és leszóllítanak minket. Az egyik leggyakoribb kérdés ez volt: Az egyik fiú, a másik pedig lány? Néha tisztességesen válaszoltam, hogy nem, ők mindketten lányok, néha fáradtam rávágtam, hogy igen, de olyan is volt, hogy azt mondtam neeeem, fiúúúúk. Még mindig itt tartunk? Az az ideális felállás, ha az embernek van fia is?! Én örülök, hogy két lányom van. Hiteles példát tudok nekik mutatni a női lét sokféleségéről. Ők már természetesnek veszik azt, amiért én megküzdöttem, például az énidőt, a tanuláshoz és a szórakozáshoz való jogot két kisgyerek mellett.

Ezen és a „volt-e a családban ikerpár korábban“ kérdésen kívül még meglepően sokan kérdezték, hogy természetes úton fogantak-e meg? WTF?! Nem tudom milyen jogon kérdezik ezt bárkitől is. Erre egyébként nagyon komoly arckifejezéssel rá tudtam vágni, hogy szexuális úton.

Nincs összehasonlítási alapom, nem tudom milyen egy gyerekkel éjszakázni, betegséget átvészelni, de tudom, milyen kettővel. Megtanultam egyszerre két gyereket etetni, cipelni, elaltatni, öltöztetni, beszélni, járni tanítani. Tudom, hol lehet mindenből kettőt venni és igenis lehet egyszerre kétfelé figyelni. Lányaim nem beszéltek titkos ikernyelven és filmekbe illő, humoros öltöztetési jeleneteink se voltak. Különösen szoros viszont a kötelék  köztük, soha nem lesznek egyedül. Mindig lesz egy testvér,  akire számíthatnak és szerintem ez a legnagyobb áldása az ikerlétüknek.