Túlontúl

Kortárs irodalom...fantasy...Csallóközben...

Ismerkedjünk meg Gaura Ágnessel!

 

Ki Gaura Ágnes? ( Nehezen találni Rólad bármilyen érdemleges infót, ez a titokzatosság része, ún.imidzs, vagy megfontoltságodról tanúskodik?)

Gaura Ágnes írói álnév, akkor vettem fel, amikor első regényemmel kiléptem a nyilvánosság elé. A rejtőzködés (és az ezzel járó nagy kalap) most már az imidzsem részévé vált, de nem különcködésből jött létre, imidzsépítés céllal, hanem a józan ész és megfontoltság – vagy ha úgy tetszik, kényszer – szülte. Mire eljutottam a regénymegjelenésig, már annyira előre haladtam a szakmai karrieremben, hogy célszerűnek tűnt egy új, önálló brandet felépíteni. (Volt előképem, nem én vagyok az első olyan zsánerszerző, aki egy alteregó mögé bújva írja a szakmai tudását is hasznosító regényeit.) Nem szeretném, ha a szakmai munkám megítélését befolyásolná a fantasy írói tevékenységem: az általam teremtett fikciós világ mágikus-tudományos működési elven alapul, ezért az egyébként alapos kutatásaim eredményeit itt sokkal kreatívabban használhatom, a tudományos publikációk szabályait nem feltétlenül követve. Ráadásul számos szereplőm tesz olyan megállapításokat, melyek tudományosan megalapozatlan összefüggéseket mutatnak, hiszen ez az univerzum egy alternatív valóság, amiben jól megfér a politikus és tudós karakter mellett a lúdvérc és a táltos is. Ez nem az a fajta megközelítés, amit a szakmám elvár a gyakorlóitól, és nem szeretném, ha bárki ebből vonna le következtetéseket, amikor a szakmai kvalitásaimra kíváncsi.

Mikor és miért kezdtél el ebben a fantasy műfajban alkotni?

2012-ben jelent meg az első urban fantasy (kvázi realisztikus, kortárs, városi környezetben játszódó fantasy) regényem, a Vámpírok múzsája, ami a nyitókötete a jelenleg ötkötetes Borbíró Borbála-sorozatnak. Elég sok dolog motivált egyszerre, de ezek közül is az egyik legfontosabb a hiány: véget ért kedvenc vámpíros TV-sorozatom, a Buffy, a vámpírok réme, ráadásul nem találtam könyvben sem olyat, ami betölthette volna ezt az űrt. A másik motiváló tényező az volt, hogy világ életemben szerettem a kihívásokat, és nagyon kíváncsi voltam, lehet-e újszerű vámpíros regényt írni akkor, amikor a vámpírreneszánsz már érezhetően lecsengőben van. A könyvpiac kínálatában a vámpírirodalom szinte kizárólag a természetfeletti románcokról szólt (például az Alkonyat-regények), az urban fantasy jellemzően egy amerikai környezetben játszódó történetet takart, a mítoszokat hasznosító történetek leginkább a germán és kelta mitológiára épültek; én ezzel szemben olyan regényeket akartam írni, amelyek ízig-vérig magyar fantasynek minősülnek (vagyis ami hiányzott a piacról): nem csupán magyar helyszínekre és magyar karakterekre építettem a sztorit, hanem a magyar néphagyományból indultam ki a természetfeletti világ megalkotásakor, egy olyan alternatív Magyarországot kreáltam, ami hatékonyan tudja kritikával illetni az általunk ismert világot, mégis sok benne az újdonság, a megismerésre váró részlet, illetve igyekeztem olyan zsánerkombinációt írni, amiben nem a természetfeletti románc adja a történet lényegét, és amiben mindig van nyomozás, társadalomkritika, humor – és, mi tagadás, szórakoztatva tanítás is, hiszen nem véletlenül bölcsész képzettségű a főhősnőm, Bori. Mint irodalmár, hiszek abban, hogy a sokak által haszontalannak bélyegzett tudás életet – vagy akár világot – menthet. Abban is hiszek, hogy egy elgondolkodtató könyv, vagy csupán egy jó hangulatot árasztó könyv is szebbé teheti a világot. A nevetés, a mosolygás ragályos. Ha egy olvasót megnevettetek, remélem, a környezete a nap nagy részében mosolyogni fog.

Miért épp vámpírok?

A vámpíros regény óriási lehetőség arra, hogy végre azt a felhalmozott tudásomat is hasznosítsam, ami egyébként parlagon hevert volna: a vámpír karakterek révén sokkal nagyobb az írói mozgástér időben és térben egyaránt, hiszen olyan szereplőkkel dolgozhatok, akiknek akár évszázadokra visszamenőleg vannak emlékeik, tapasztalataik. Ez íróként mindenképp nagy kihívás, és egyben szórakoztató munka.

A másik ok, amiért érdekelnek a vámpírok az az emberi természet iránti kíváncsiságom. Márpedig azt, hogy hol kezdődik az ember és hol végződik úgy vizsgálható hatékonyan, ha az ember mellé egy olyan karaktert teszünk, aki majdnem ember, és megmutatjuk (vagy épp kifordítjuk) a különbségeket. A vámpírirodalom jellemzően nem a szörnyekről szól, hanem azokról az emberekről, akiket kontrasztba állítunk velük, és akik félnek a szörnyektől vagy épp kívánkoznak utánuk. A Bori-sorozat természetesen nem filozofikus regény, hanem szórakoztató irodalom, de amikor egy regény konkrétan arról szól, hogy egy lélekdarab után nyomoz valaki, akkor nyilván elsődlegessé válik, hogy mi a jelentősége a léleknek, mi különbözteti meg és hogyan az emberit a démonitól.

Hogyan zajlik Nálad az írói munka? Mennyi ideig és milyen módon építed fel a regények szereplőinek jellemvonásait, cselekményt, stb.?

Vázlatolós típus vagyok, akkor szeretek nekiállni a tényleges szövegírásnak, ha már gépben van a regény íve. Mivel részletes vázlatot szeretek írni, jelenetről jelenetre, párbeszédfoszlányokkal, ez elég időigényes munka, nem feltétlenül megy gyorsabban, mint utána a tényleges regény megírása. De még mielőtt a vázlatírást megkezdeném, jellemzően már régóta fekszem-kelek az új ötlettel, a regényírás első vázlata az aktív elmélkedés, hónapokig, néha évekig. A sorozatírás fineszes dolog, jól meg kell gondolni az előreutalásokat, ez külön tervezést igényel, előfordul, hogy egy-egy tárgynak van elejtett mondatnak két-három kötettel később lesz nagyobb jelentősége. Meg egyáltalán, ha a sorozathoz írok egy új kötetet, akkor nem csak azt az egy kötetet kell megterveznem, hanem azt is látnom kell, hogy a tervezett kötet meddig viszi magának a sorozatnak a cselekményívét, és onnan merre kell/lehet majd tovább haladni. Legutóbb azonban önálló, sorozaton kívüli kötetet írtam, akkor meg kellett tanulnom másképp tervezni-írni, mert a korábbi módszer ennél a szövegnél a másféle szerkezet miatt nem működött. Így tulajdonképpen elmondhatom magamról, hogy már nincs olyan módszerem, amire esküdnék.

Mekkora kutatómunkát igényel a téma feldogozása?

Szeretek meglepetést okozni meghökkentő tényekkel, meredek összeesküvés-elméletek gyártásával, vagy éppen különböző nézetek ütköztetésével. Folyamatos kutatómunkát végzek, és igyekszem az érdekességeket minél jobban beépíteni a regényekbe. Nagy szerencsém, hogy a férjem történész, és ismeri a regényem világát, a Boriverzumot, ezért ő célirányosan is el tud látni információkkal, ha érdekel valami. Óriási könyvtárunk van, ha utána szeretnék olvasni valaminek, csak leveszi a polcról, kikeresi a releváns részt, és az orrom alá tolja. Ez a kutatás kényelmesebbik része. A főszereplőmmel könnyedén boldogulok, mivel azt a képzettséget adtam neki, ami nekem is van, de mivel az egyiptológiával évekig nem foglalkoztam aktívan, nagyon élvezem, hogy újra elő kell vennem a könyveimet, és felelevenítenem a tudásomat. Aztán van olyan barátom, aki abban segít, hogy a természettudománnyal foglalkozó karakterem személyiségét és tudását hitelesen tudjam megírni. Én utána olvasok dolgoknak, de aztán muszáj megbeszélnem egy szakértővel, hogy jól értem-e az olvasottakat, és helyesen építettem-e be a saját szövegembe. Ez mind-mind kutatómunka, de így működik az életem alapjáraton is: ha érdekel valami, akkor igyekszem utána olvasni vagy beszélgetni róla olyan emberekkel, akik nálam jobban értenek a témához. Vagyis csak élek, és az élettapasztalataimat aztán beleírom a szövegeimbe. De fogalmazhatunk úgy is, hogy szinte minden szabad percemben kutatómunkát végzek a regényeimhez.

Felvidéken játszódik a legújabb regényed. Pontosan hol és mennyire ismered Szlovákia magyarlakta részeit?

A Túlontúl egy modern tündérmese, és egészen pontosan négy helyszínen játszódik: kezdetben három részre bomlik a cselekményszál: van Budapest, a mi világunk, valamint Tündérország, ami darabjaira szakadt, és két végpontján, Aranykertben (Csallóköz) és Erdélyben (Tündérkert) zajlanak az események. Ezek a csallóközi és erdélyi helyszínek a mágikus Magyarország területén fekszenek, alapvetően varázslatos erdőket látunk. Aztán a szereplőim egy része eljut a valós Csallóközbe is, egészen pontosan Somorjára, mert azon át vezet az út Tündérországba. Én Magyarországon születtem, itt éltem és élek, a dédmamám volt (atyai ágon) felvidéki származású, de őt már nem ismertem – most viszont előkerült az ő története is a családi legendáriumból a Túlontúl kapcsán (és megérne egy regényt az is). A sors úgy hozta, hogy a férjem is felvidéki származású, így gyorsan tovább erősödött az az érzelmi kötődés is, ami a felvidéki magyarsághoz kapcsol. A férjem vágya volt, hogy írjak egy határokon túl ívelő tündérmesét, és szerepeljen benne a somorjai református templom. Ő hívta fel a figyelmemet a templom freskóira, amik tényleg varázslatosak, és így alkalmasnak tűntek arra, hogy újramitologizáljam az épületet, és hozzákössem a magyar tündérek világához. Somorját és környékét ismerem kicsit jobban a felvidéki, magyarlakta vidékekről, és szeretnék még olyan történetet írni, amelyben jelentőséget kap Csallóköz. Erdélyhez nem kötődöm rokoni szálakkal, de érzelmileg ugyanolyan fontos, mint a felvidéki elcsatolt magyar terület, és az sem véletlen, hogy az írói nevemet az erdélyi Gaura-völgytől kölcsönöztem. Jó volna egyszer hosszabban kalandozni arrafelé is.

Szerkesztői megjegyzés: A fotó a somorjai templomban készült, mellette a könyv illusztrációjából egy részlet. A hasonlóság nem véletlen!