Tudom, hogy kicsit sok mostanában nálam a könyvajánló, de hát el kell ezt nézzétek nekem.  Nincs kert, nincs ünnep, hogy készülődni, kreatívkodni lehetne, begubózunk a házba, sehová se megyünk ... maradnak a könyvek.

Ha még emlékeztek, a legutóbbi "könyvajánlómat" azzal fejeztem be, hogy most muszály valami igazán kemény vagy realista olvasmányt lekapnom a polcról, mert A nő mosolya után szó szerint émelygett az agyam. Van ilyen, én vagyok rá az élő tanú és bizonyíték. Jobbomon a könyvespolc, gyorsan kikaptam azt a könyvet, amely  már a cím alapján is másnak tűnt és bevált a gyors választás.

Múlt év nyarán akadtam rá a Panta Rhei könyvesüzletben  Nicolas Barreau, A nő mosolya című könyvére.

 Azt mondják, mindenkinek megvan a maga gyengepontja. Vannak férfiak, akik egy szőke nő láttán elveszítik realitásérzéküket, léteznek hölgyek, akik a fekete, hullámos hajú, sötét szemű férfiakkal vannak így, .... én meg azokkal a könyvekkel, amelyek címében szerepelnek a francia, Provence, Párizs szavak, de minimum egy Eiffel torony, vagy egy francia kávézó, étterem látható a borítójukon. 

Így kaptam le az üzlet polcáról az említett könyvet is, mert hát az elején az Eiffel torony volt, a hátoldalán meg egy francia étterem. Ahh, gondoltam, a könyv első és utolsó oldala már az én ízlésemnek való, ebből rossz nem sülhet ki.

Petrik Adrienn könyveiről először a blogvilágban olvastam. 

Ellentétben néhány internetes negatív kritikával (  eredetileg szakirodalomnak vélték páran ), a bloggerek pozitívan nyilatkoztak a könyveiről. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a blogok  ( és azok írói) , amelyeket olvasok, hasonló ízlésvilággal és értékrenddel bírnak, mint én.

"Természetesen vad volt az Ember is. Borzasztó vad. Nem is szelídült meg addig, amíg az asszonnyal nem találkozott, s az meg nem mondta neki, hogy semmi kedve vad módjára élni. Kinézett egy takaros, száraz barlangot, hogy nyirkos avarvacka helyett abban aludjék; a barlang földjére tiszta homokot hintett, csinos rőzsetüzet gyújtott a barlang zugában, s egy vadló száraz bőrét akasztotta keresztbe – farkával lefelé – a bejárat elé. Aztán így szólt:
– Töröld meg a lábad, lelkem, mikor belépsz; mostantól már ez lesz a lakásunk."