Kézműves kenyerek EdKáéktól

Mi, a Mert nőnek lenni jó alapítói,nagyon fontosnak tartjuk, hogy általunk is több teret kapjanak az ügyes, kreatív, kézműves terméket gyártó, előállító nők. EdKa épp ilyen! Két testvér vállalkozása, akik álmodtak egy nagyot, és megnyitották Dunaszerdahely első kézműves kenyér -és péksütemény boltját! Honnan indultak, mit csinálnak, és miből áll a tudományuk, erről szól a következő beszélgetés Tóth Edittel( a cikk szerzőjének balján) és Králik Katalinnal!

 Mikor kezdtetek el a most újra trendivé vált kovászolással, kenyérsütéssel foglalkozni?

Maga a kovászolás körülbelül 2,5 éve kezdődött nálunk. Onnan indult, hogy van még egy testvérünk, akinek a kislánya hisztamin intoleranciával küzd már egész pici kora óta. Olyan súlyos szinten, hogy az étrendjét teljesen át kellett reformálni, és minden olyan létező dologra alternatívát keresni, amivel nem bír megbirkózni a kis szervezete. Ez nagy részben sikerült is, de mivel a kenyér és pékáru egy alap élelmiszer, ami az ipari előállítás során rengeteg adalékot, élesztőt és egyéb olyan dolgot tartalmaz, ami véleményem szerint emberi fogyasztásra nem alkalmas, így erre is ki kellett találnunk valamit. Ekkor jött az ötlet, hogy süssünk otthon kenyeret. Persze, csak az nem olyan egyszerű.. próbálkoztunk mindenféle lisztkeverékekkel, kb. 20 félével, de egyik sem volt az igazi. Végül hosszas kutakodás és tanulmányozás után eljutottunk oda, hogy kovászt kezdtünk nevelni. Annyira ''rákattantunk'' a kovász témára, hogy mint egy újszülöttet úgy dédelgettük. Volt, hogy még a megfelelő hőmérséklet érdekében ágyba, párnák közé is dugtuk :D Jöttek sorban a laposabbnál-laposabb kenyerek. De nem csüggedtünk! Rengeteg szakirodalmat olvastunk, és felvettük külföldi pékekkel is a kapcsolatot, akiktől rengeteget tanulhattunk. Szóval elég elvetemülten, és elszántan felneveltük Őt, A kovászt, aki a mai napig is segíti a munkánkat és kelti életre a kenyereinket. :)

Hogy lett egy megszállott hobbiból szakma és vállalkozás?

Talán másfél éve, vagy kicsivel több is, ültünk édesanyánkkal a konyhában, kávéztunk és beszélgettünk. Szóba kerültek a kenyerek, hogy milyen finom, másoknak is hogy ízlik. De ez valahogy számomra mindig elfogultan hangzott. ''Persze, anyu mi mást mondana!'' (kiegészítés: Mára anyukánk a legnagyobb kritikusunk, minden receptet őszintén véleményez, és ha az nem ízlik neki, akkor olyan stílusban mondja, hogy többet biztosan nem készítjük el :D) Szóval ha összeülünk, akkor anyu mindig magasra teszi nekünk a lécet, és nagyon sokat bátorít, ösztönöz, hogy elérjük céljainkat, álmainkat. Történt ez aznap délután is, mikor azt mondta nekünk: miért nem sütünk több embernek is? Nyissunk egy pékséget! Akkor már pár ismerősnek készítettünk a kenyeret, de úgy igazából nem gondoltunk bele, hogy ez ennél több is lehet, és nem is tudtuk elképzelni, hogy több száz kenyeret készítsünk. Akkor a két kenyér is fárasztó volt, az otthoni kis sütőben. Aztán annyira belemerültünk az álmodozásba, hogy a végén hirtelen felindulásból egy papírzsepire (épp ez volt csak kéznél) felírtuk, hogy ha egyszer majd lesz egy kis pékségünk, akkor az lesz a neve, hogy EdKa. Igazából semmi ördöngösség nincs a névválasztásban, egyszerűen Edit és Kati kezdőbetűiből mozaikszó.

Egy komoly álom vált valóra...

Bizony nagy álmunk vált valóra, sose mertük úgy igazán elhinni, hogy sikerülhet. Rengeteg munkánk van benne, de májusban megnyitottuk nagy lelkesedéssel az EdKa kézműves pékséget. Ezúton is szeretnénk megköszönni az emberek biztatását, támogató szavait! A visszajelzések nagyon pozitívak, rengetegen visszajárnak hozzánk. Sok nyugdíjastól pedig a legszebb dicséret, hogy végre újra érzik gyerekkoruk ízeit, olyan kenyeret ehetnek, amilyet édesanyjuk sütött. Szerintem ennél nagyobb elismerés nem is kell.

Kivel készítitek a kenyereket, hogyan dolgoztok, hogy tartható legyen a célnak kitűzött minőségi áru?

Többnyire ketten sütünk, szinte éjjel-nappal. Voltak időszakok, főleg ünnepek környékén mikor bizony annyit dolgoztunk, hogy felválltva aludtunk 1-1 órát. Egyikünk lefeküdt aludni, a másikunk dolgozott, aztán fordítva...tettük mindezt egy kis otthoni sütőben. Azóta persze már fejlődtünk és van egy nagy, igazi kemencénk is. A kenyerek mellett, amik nagyon hosszadalmasan készülnek, megugrott az igény a péksüteményekre is. Tudtuk, hogy egy pékségben többet és többfélét kell majd készítenünk, és nagyon kemény dió lesz ez kettőnknek. Ráadásul úgy, hogy egyikünk sem cukrász, vagy pék. Mi mindig csak szerettünk sütni, főleg olyat sütni, ami házias, tiszta alapanyagokból készül, és ízlik az embereknek. Hosszas keresgélés után találtunk egy fiatal anyukát, aki besegít nálunk. Ő Évi, főleg az édes pékárukat készíti. Idővel szeretnénk még bővülni, de őszintén megvallva ez a vállalkozás egyik legnehezebb része,hogy találjunk becsületes munkaerőt. Ahogy egyre mélyebben belelátunk a dolgokba, úgy próbálunk fejlődni és változtatni mindazon, amikkel most, tapasztalat útján szembesülünk.

Mi a gond a nagyiparilag előállított kenyerekkel?

Úgy gondoljuk, nem a fehér liszttel, vagy más pékáruval van a gond, hanem a modern feldolgozási eljárásokkal. Rengeteg embert érint, hogy valamiféle emésztési vagy egyéb érzékenységben szenved. Ez bizonyára az életmódunknak, és a táplálkozásunknak tudható be. Ipari körülmények között sajnos gyakorta elvész a minőség, és inkább a mennyiségen van a hangsúly. Mi azt valljuk, hogy csak olyat készítünk, amit a szeretteinknek is nyugott szívvel viszünk haza. Célunk, hogy tisztán, minőséges alapanyagok felhasználásával, házias jellegű pékárut és kenyeret süssünk. Ehhez pedig rengeteg idő és türelem kell. Ugyanis a kovász egy érdekes teremtmény. Kenyereink, mivel nem gyorsított kelesztőkamrákban kelnek, mint az ipari kenyerek általában, hanem szobahőmérsékleten, így hosszabb érési idő alatt érik el sütésre kész állapotukat. Ez természetesen nagyon lényeges szakasza a kenyérsütésnek, ugyanis a kovász ezalatt az idő alatt fejti ki jótékony hatásait. Meghatározza a kenyér ízvilágát, savasságát, aromáit és befolyással van eltarthatóságára is. Kenyereink kizárólag csak természetes kovászt tartalmaznak - élesztő hozzáadása nélkül - és hagyományos kézműves feldolgozással készülnek.

Miért olyan finom a kenyeretek? Van egy titkos recept?

Titok? Nagyon egyszerű és lehet kicsit elcsépelt, de tényleg szeresd azt, amit csinálsz. Ennél nem kell több a recepthez. :)

Hova tovább? Lebeg előttetek egy cél?

Természetesen fejlődni, fejleszteni mindenképp kell, igyekszünk is. Legfőképp önmagunkat, sokat kell még tanulnunk. Szeretnénk több terméket, nagyobb választékot és talán majd idővel bővülni, mert úgy érezzük van rá igény.

Lányok, köszönöm a beszélgetést! Megjegyzem, valóban függőséget okoz a kenyeretek, aki egyszer megkóstolja, nehezen áll vissza a nem kovásszal készült termékre. Számomra a Ti utatok is egy példa arra, hogy a kicsiből is lehet nagyobb, álomból tapintható valóság, és kitartással, alázattal végzett munka meghozza a gyümölcsét! Ebben az esetben a kenyerét:)