A falusiaknak könnyű!

Az egyik ismerősöm évekkel ezelőtt az egyik csallóközi falu családi házára cserélte pozsonyi lakását. Tette ezt a kisfiuk születése után, mert szentül hitte, hogy a kertes házikó a gyermek szempontjából ideális közeg. Igen ám, de eltelt néhány év, és most már nagyon unják a fűnyírást, nem értenek a gyümölcsfák metszéséhez, és nem szívesen locsolják a nagy melegekben a muskátlit az ablakban!

A kertes házról sokunknak vannak gyermekkori emlékei. Nagyiéknál nyaraltunk, ahol a sárgabarack befőtt a vasárnapi rántott húshoz varázsütésre az asztalra került. Sőt, a tyúkudvar sem tűnt olyan büdösnek, sosem sajnáltuk a cipőt, amiben a szárnyasok közé merészkedtünk. Hogy a kakas ilyenkor megcsípte a lábszárunkat hamar elfelejtettük, kivéve a tesómat, aki a mai napig utálja ezért a tollasok minden fajtáját!

Olyan egyszerűnek tűnt minden, mama és papa egész nap sertepertélt az udvaron, ránk is jutott az idejükből, másnem a kis sámlin odaállítottak maguk mellé, és beszélgettünk. Nekünk, az unokáknak akkor úgy tűnt gyerekjáték a kompót, a lekvár elkészítése, mert mama végig mosolygott és csacsogott. Emlékszem, húsz, harminc üveg volt a minimum.

Ilyen és ehhez hasonló élmények járnak mindannyiunk eszében, amikor meggyőzzük magunkat, hogy a lakás kényelmes falait elhagyva, hátunkra vegyük az ikeás bútorainkat, és vidéken telepedjünk le. Mégha ez a várostól csak öt kilométerre is van!

Általános jelenség, hogy mivel olcsón akarunk ingatlant venni, meggyőzzük magunkat, hogy a hatvanas években épült kockaházat majd mi átalakítjuk, felújítjuk, amolyan shabby chic stílusban, és még ezt élvezni is fogjuk, festegetünk, bontunk és építünk! Mi lehet ezen olyan nagy tudomány? Nagy kár, hogy épp a szocialista tervezésű kockaházakhoz nem passzol a divatos irányzat, amely annyira tetszik nekünk, na de hát, az már másodlagos. Miután kieszközöltük a hitelt, miénk a ház, jön a realitás! Mert ugye mi harmincasok semmihez sem értünk eléggé! Rég nincsenek már kőműves, ács, tetőfedő rokonok, akik az anyag árából kihozzák a cserét. Sőt, egy - két hétvégéjüket még a haverok is rászánják, az általunk jó bulinak feltüntetett fizikai munkára, de biztosra vehetjük, hogy hosszú távon a legjobb haver is melegebb égtájakra küld bennünket, amikor kerti parti álnévvel látjuk el a vésést, kapálást, törmelék talicskázását.

Igen, a valóság más, mint amire emlékszünk. Mert ha még anyagilag meg is engedhetjük és „csillivilli” lesz a kis vidéki otthonunk, legtöbbször fogalmunk sincs mivel jár a falusi lét.

Azt hisszük, szintén a gyerekeink érdekeit figyelembe véve, hogy majd mi itt bio minőségű gyümölcs -és zöldségtermelőkké nőjük ki magunkat. Elképzelhetetlen mennyiségű tetü lepi el a palántáinkat, még sosem hallottunk olyan bogarakról, amik a legszebb zöldégeinket lakmározzák. Valószínűge így esik, hogy hamarosan a permetező árát lessük a boltban, de ragaszkodunk a bio vegyületekhez, hogy kíméljük a környezetet.

A nagy kertet azért akartuk, hogy elférjenek még az állatok is, vegyünk még tyúkokat, nyulakat, olyan cukik! Aztán jön a forró víz a kopaszra, vagy a tyúkokra( főleg ha pucolni kell őket)! A gyümölcsfák nem teremnek miután a kedvesünk első tavasszal megmetszette őket, a nyulak és szárnyasok sokat esznek, egy vagyon a takarmány. A „szmeszki” nem járja, mert abba ki tudja mit tesznek, de ha a kukoricán és gabonán nevelt állatok árát ki akarjuk számolni, jobban járunk, ha előre felíratjuk magunknak a nyugtatót. Nyugi van, egész addig, míg a tepsiig vezető utat nem ismerjük! Mert a gyenge lelkünk komoly traumaként éli meg, hogy a tapsifüles kivégzése is ránk vár, nincs már az erős kezű nagyapa, aki egy csapással ,,humánus” módon öli meg az állatokat. Így lesznek a háziállatainkból nyugdíjasok!

Ahogy az elején írtam, az ismerősömék most már nagyon vágynak vissza a panelba. Szinte hiányzik nekik a dohos pinceszag a folyosón. De legfőképpen a kényelmes életük, a passzív pihenés, a bevásárlóközpontok! Mert a falusi lét minden, csak nem laza, nyugodt, olcsó. A férfi a barkácsoláshoz nem ért, az asszony a befőzéshez. Ki gondolta volna, hogy egy egyszerű kompótot is el lehet szúrni? Hát ők aztán nem, mert egy tuti recepttel próbálkoztak: sztéviával édesített, öko-bio minőség! De amúgy meg a szedéstől kezdve a dunsztolásig fél napos munkával jár a cseresznye télire tevése, ráadásul egy nap után felúsztak a kompót tetejére a kukacok, így azt már senki nem akarja megkóstolni. C´est la vie! Majd újrapróbálkozunk az őszibarackkal.

A gyerek amúgy igen élvezi a kertet. A múltkor is két napig hasmenése volt, miután megkóstolta a díszbokor termését!

Anya is örül, hogy van terasz, ahol kávét szürcsölve élvezi a helyi szövetkezet bűzét, ugyanis tehenek ürülékének maró, émelyítő szagát messze viszi a szél, épp az udvarukra!

Apuka már kétszer került a gyomorfekélye miatt kórházba, az első eset akkor történt, amikor a nyár utáni vízszámla megérkezett, másodszor pedig a vízpumpa áráról szerzett tudomást.

A fű azonban szép zöld. Biztosan azért, mert a szomszédé még zöldebb, vagy mert kellemesen csengő szitokszavak táplálják a heti fűnyírás során. Unalmas, fárasztó a monoton munka. Még jó, hogy a gyomirtót már feltalálták!

Az ismerősék még maradnak a faluban, mert a renovált házukért kért ár nem felel meg azon családoknak, akik még hisznek a jó vidéki levegőben. Így jövőre betonoznak, ahol most fű van, lesz a járólap, a teraszt is felfalazzák, a kertben csak krumpli teremjen, mondja az asszony. „Állatok? Inkább a multiból, szeletekben kérnék.” Nevetnek. Pedig mama mindig olyan mosolygós volt...

 

Szerkesztői megjegyzés: Az írás megjelent a fotón látható Piaci Hírnökben, amely a csilizközi őstermelői piac lapja. Köszönöm a felkérést Miklós Juditnak!