Szerintem elképesztően fontos, hogy az apaságot megéljük. Ott kell lenni, csinálni kell. Egyedül, úgy, hogy a másik munkában van. Konkrétan kötelezővé tenném!

Néhány hónappal ezelőtt betértem a város kedvenc játékboltjába, hogy szülinapi ajándékot vásároljak az unokaöcsémnek. Hogy ne térjek haza üres kézzel, a lányoknak egy-egy Schleich játékkatalógust hoztam (ingyen volt, ez itt a dolog okosmamis része), mivel imádják a lovas dolgokat.

Az egyik leginspirálóbb minimalista  blogján olvastam ezt a találó címet, miszerint mindenkiből mást hoz ki ez a modern  „izmus”, az egyszerűség keresése. Egyszer kell csak rendet rakni az életben, KonMari japán otthonszervési tanácsadó szerint. Nemcsak rendet kapunk vissza. Az életet magát.

„Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."

A könyv utolsó, záró gondolata volt az, amit egyedüliként ki tudtam ragadni Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből.  Számomra is meglepő ez, mert az olvasmányaimat falva általában több, számomra üzenetként ható mondatot szoktam kijelölni a könyveimben, ez azonban most nem sikerült. Ennek ellenére ez a történet mégis egyike lett a kedvenc magyar regényeimnek.