A férj a felesége után megy a konyhába. Az asszony épp a főzés előkészületi szakaszában tart. Hámoz, szeletel. Közben takarítja a konyhapultot, feszült és ideges. A gyerekek az ebédlőben marják egymást, és hangosan civakodnak. A nő figyelmezteti őket, szeretne csendet. A férj valamit fütyül. A nő először nem is tudatosítja, de annyira idegesíti ez a jókedélyűség, hogy legszívesebben fejbe vágná a vágódeszkával, amin az imént még a húst darabolta.

Ádvent második vasárnapján háromnegyed háromkor kelek. Hallkan surranok végig a szobákon, le a lépcsőn, majd a konyha és a nappali közt félúton megállok.

Az este levetett ruhadarabok a földön, a kanapén.  Egy stikában elmajszolt csoki papírjait vélem felfedezni majdnem elég gondosan elszúrva. A vizespohár a tévé előtt, a mandarin héja a konyhaasztalon.

Hat évvel ezelőtt egy ősz végi napon elhatároztam, hogy újra visszahozom az életembe az írást, amely gyerekkorom óta a legnagyobb szenvedélyem volt.

Tele voltam kreatív energiákkal. Hogyne lettem volna?  Megvalósítva az egyik legnagyobb álmomat beköltöztünk  a saját házunkba és én elkezdtem a házból igazi otthont varázsolni. Az idillikus képet tovább gazdagította az, hogy az ötévesem igazi társam volt minden általam kitalált marhaságban, így még jobban élveztem ezt az egészet.

Kezdődik. Minden évszakban megtalálom a szépet, de a december akkor is az abszolút kedvencem.