Megállíthatatlan? - koronanaplók # 5
Szeretem a tavaszt. Mindenestül. Szeretem, ahogy a természet ébredezik, újjászületik. A fákon megjelenő rügyek, a földből kibújó növények, a madarak vidám csicsergése, a napsütés, mind-mind azt a reményteli üzenetet közvetítik, hogy a télnek vége, kezdődik valami új, jobb. A kis széncinke is ezt énekli folyton a kertünkben, gondtalanul, fittyet hányva az egész világot átjáró, minden otthonba befészkelődött új érzésre, megtapasztalásra: a bizonytalanságra.
Egy hétbe sem telt, hogy a prioritások átértékelődjenek, és a legfontosabb kerüljön a középpontba, az emberi élet, ennek a megóvása, védelme. Nem lehet mondani, hogy váratlanul értek volna bennünket a korlátozások, szigorítások, hiszen a dolog nem újkeletű. Hallhattunk Kínáról, sőt a hozzánk egészen közeli Olaszországról, de alapvető emberi természetünkből kifolyólag, magunkat sebezhetetlennek gondolva, legyintettünk, mondván messze van, minket nem érint. Aztán mégis belekeveredtünk, és pillanatok alatt kellett váltani, változtatni, újragondolni, újraértékelni a mindennapjainkat, lépéseinket, hozzáállásunkat. Az egó halála, mondják sokan, én ezt nem gondolom, főleg, ha a kirabolt gyógyszertárakra, és a kezdeti őrült élelmiszer-felvásárlásra gondolok. Kézfertőtlenítőhöz jutni már egy ideje esélytelen, marad a jó öreg szappan, ami szakértők egybehangzó véleménye szerint megöli az ellenséget. Maszkot venni szintén lehetetlen, bár használata kötelező. Ezen a téren viszont nagyon sok ember önzetlenül segít, házi készítésű prototípusokat varr, teljesen ingyen. Vannak életrevaló települések, ahol mindezt koordinálják, megszervezik, hogy mindenki hozzájuthasson. A másik oldalon van az üzleti vonal, ahol a nagy keresletet igyekszenek orvosolni, és ráállnak a gyártásra, remélhetőleg nem a haszonszerzés céljából. Legalábbis szeretném ezt hinni.
Otthon vagyok, közel egy hete. A sulink már szerdán bezárt, s mivel lányom náthás lett, őt is otthon fogtam (bár az ő iskolájában péntekig folyt a tanítás, jobbnak láttam, ha nem megy közösségbe). Nem tiltakozott, mivel bátyjai már hétfő óta otthon voltak, hiszen az egyetemek és középiskolák hamarabb bezártak. Aztán jött a csütörtöki bejelentés, amelyen már meg sem lepődtem. Az azt követő káoszon, fejetlenségen, csúsztatásokon annál inkább. De ez legyen az én gondom.
Alapvetően kétféle viszonyulás figyelhető meg a kialakult helyzethez:
- Pánikolás
- Bagatellizás
Persze a kettő között van a józan, elemző, felelősségteljes magatartás, de tegyük a kezünket a szívünkre: tudunk mindig higgadtan hozzáállni a problémához?
Otthon vagyok, ötödmagammal. Eszembe nem jutna ezen elégedetlenkedni. Szeretek otthon, cseppet sem érzem magam bezárva, hiszen ott lehetek, ahol nekem a legjobb. Azokkal, akik számomra a legfontosabbak. Többé-kevésbé kialakult napirenddel működünk. Különösen szerencsésnek érzem magunkat, hogy van kertünk, udvarunk. Ki tudunk menni a napocskára, s a kert egyre inkább az életet, a megújulást közvetíti.
Naponta többször gondolok, azokra akik ezt nem tehetik meg. Az orvosok, nővérek, ápolók, üzletekben dolgozók, tűzoltók, rendőrök, pékek, logisztikai alkalmazottak, sofőrök és mindenki, aki dolgozik, ők az igazi hősök. Nem lehetünk eléggé hálásak a munkájukért. Az én húgom története sem mindennapi. Egy a sok közül, aki teszi a dolgát. Mindennap. Tanítói végzettséggel egy gyermekotthonban dolgozik. Mivel az iskolák bezártak, tizenkét órás műszakokban vigyáznak a rájuk bízott gyerekekre, amely akár hétvégét is magába foglalja. Neki is van két kiskorú gyermeke, akiket kénytelen otthon hagyni. Iskola nincs, nagyszülők betegek. Férje Ausztriában dolgozik, egyelőre nem tudott hazajönni. Mekkora lelkierő kell ehhez? Óriási. Sok ilyen példa van. Ezért kell azoknak, akik megtehetik, FELELŐSSÉGTELJESEN viselkedni. Nem bóklászni, és nem csoportosulni. Türelmesnek lenni. Segíteni, akik rászorulnak.Vigyázni egymásra. Elkezdeni egy jobb világot építeni. Értékesebbet.
A tavasz itt van, megállíthatatlanul. És reményt is hoz. Kikeletet. Meleget. Napfényt. Madárcsicsergést. Szeretetet. Gyógyulást. Életet.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben.
A sorozat első négy írását itt olvashatjátok:
http://mertnoneklennijo.com/index.php/no/413-hullamvasut-koronanaplok-3
http://mertnoneklennijo.com/index.php/no/412-viruska
http://mertnoneklennijo.com/index.php/anya/411-ugye-milyen-jo-nekem
http://mertnoneklennijo.com/index.php/eletmod/414-de-miert-kell-tanulni-koronanaplo-4
