Tegnap beszálltam egy liftbe. Babakocsiban ült a kisfiam, mellettünk még épp egy személynek volt hely, ezért szóltam a várakozó idegen bácsinak, hogy jöjjön csak velünk le, nem kell várnia, elférünk. Mondja, nem akart nekünk kényelmetlenséget okozni. De csatlakozott!

Az azután következő együtt töltött tíz másodpercben, két mondatával, megváltoztatta az egész napomat.

-Nemrég az én fiam is ekkora volt,... ennek hatvan éve. De akkor még más világ volt! - ahogy mondta, amit mondott abban fájdalom volt.

Elhiszem. Mondtam halkan.Elköszöntünk. Csak a lelkem száll vissza a szavaihoz, és gondolom át újra és újra a jelentőségüket. A súlyt, amelyet közvetítenek.

Az élet, két mondatban.

U.I. A fotón Papa és az unoka, pont hatvan év van köztük. Érdekes, nem?

Egy éve ezen a napon született a fiam.

Egy éve váltam kétgyermekes anyává.

Egy éve éreztem utoljára azt, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva és végérvényesen elveszve.

Sokan szeretnénk több időt tölteni telefon nélkül, messze a képernyőtől, de ez egyáltalán nem olyan könnyű, mint ahogy elsőre tűnik.

A 2018-as fogadalmaim egyike az volt, hogy ebben az évben egy rendszeres havi sorozat formájában bemutatom nektek azokat a könyveket, amelyeket az adott hónapban olvastam.  Számomra is egyfajta visszatekintés lesz ez az olvasmányaimról, viszont azt is remélem, hogy néhányatok számára inspirációt, ötleteket adhatok, mikor a könyvespolcok kínálatából válogattok. Én továbbra is az a fajta könyvmoly maradok, aki a könyvek illata miatt jár a könyvesüzletbe, szereti megérinteni a kiszemelt olvasnivalóját, beleszagolni abba és személyesen megvásárolni. A könyveimet becsülöm, szeretem, ami nem jelenti azt, hogy nem használom őket. Aláhúzom, kiemelem a számomra leginkább tetsző gondolatokat, sorokat és szeretettel adom is tovább a barátaimnak a könyveimet, had szerezzenek nekik is hasonló örömet.