Ma anyának és pedagógusnak lenni külön külön is nagy feladat. Egyben pedig már kihívás. Tóth Erika három gyermekétől és két évtizedes pályafutásából rengeteget tanult, és ma is úgy látja, hivatást választott. Hogy ki ő, és miért beszélgetek vele a tanítói pálya és a diákok állandó változásairól, az interjúból kiderül!
Kellene nyitni egy klubot, szar anyák törzshelyét. Ki jönne el oda időről időre?
Tegnap beszálltam egy liftbe. Babakocsiban ült a kisfiam, mellettünk még épp egy személynek volt hely, ezért szóltam a várakozó idegen bácsinak, hogy jöjjön csak velünk le, nem kell várnia, elférünk. Mondja, nem akart nekünk kényelmetlenséget okozni. De csatlakozott!
Az azután következő együtt töltött tíz másodpercben, két mondatával, megváltoztatta az egész napomat.
-Nemrég az én fiam is ekkora volt,... ennek hatvan éve. De akkor még más világ volt! - ahogy mondta, amit mondott abban fájdalom volt.
Elhiszem. Mondtam halkan.Elköszöntünk. Csak a lelkem száll vissza a szavaihoz, és gondolom át újra és újra a jelentőségüket. A súlyt, amelyet közvetítenek.
Az élet, két mondatban.
U.I. A fotón Papa és az unoka, pont hatvan év van köztük. Érdekes, nem?
Egy éve ezen a napon született a fiam.
Egy éve váltam kétgyermekes anyává.
Egy éve éreztem utoljára azt, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva és végérvényesen elveszve.
