Megismerkedtem a napokban egy nagyon kedves emberrel, aki a bizalmába fogadott. Biztos nem a véletlen műve, de hasonlóságot találtam kettőnk élettörténetében. Eszembe juttatta mindazt, amin én is keresztül mentem. Felzaklatott, kicsit feltéptem magamon a sebeket. Azt mondják a fájdalom nem múlik el, csak megtanulunk vele élni, talán így van.

Szerencsére a nyár lassan telik abban az időszámlálásban, amelyben én létezem. Bár így is naponta rácsodálkozom a gyerekek növekedésének ritmusára, tempójára. Az idő nekem nem ellenség, hanem barát. Eldöntöttem! Ahogy azt is, hogy másképp szeretném megélni a napokat. Igen, nem élni, hanem megélni a velük, vagy a másokkal töltött perceket, órákat. 

Azt gondolom, hogy bármilyen hatalmas akaraterővel rendelkezünk, hogy mi aztán nem eszünk “pasis” kajákat, a nokedli vagy más néven galuska, nekünk is csúszik!

 Szerencsés alkat vagyok. Ha megkérdezik tőlem, milyen embernek  tartom magam, akkor egy nagyon hosszú és  dícséretben cseppet sem fukarkodó listát vagyok képes akár egy órás, gazdagon illusztrált Power Pointos  prezentáció formájában  összedobni  a saját tulajdonságaimról, amelyeknek a 90 – 95%-a természetesen pozitív.

 Voltam már néhány meghallgatáson, képzésen eddigi életem során és így tudom, hogy a társadalom elvárja, hogy  az ember lánya bizony a negatív tulajdonságait is ugyanilyen aktívan sorolja.  Csupán  jólnevelségből én is meg  szoktam néhányat nevezni azzal kiegészítve őket, hogy szerencsére bennük  is látom a pozitív vetületet és  mindegyik rossznak bélyegzett tulajdonságomat képes vagyok  a saját javamra fordítani egy – egy helyzetben.

És  ez viszont nem kamu, én tényleg így működöm.