Nem kell szólni, nem fog fájni…. mondják a bölcsek. Valóban jogos a kérdés, hogy mennyire kell, vagy ajánlott az egyénnek beleszólni, figyelni, beleavatkozni az őt közvetlen környezetében érintő dolgokba? Legyen ez a szomszéd gyomirtása, vagy esetleg az utca ivóvizének hiánya, de akár egy mellette tervezett indokolatlan aszfaltozó is. Vajon kell-e véleményezni dolgokat, kell-e mellettük, vagy ellenük kiállni? Ajánlott-e belefolyni a közügyekbe, mint olyan, bennünket érintő és alakító esetekbe, vagy inkább a síri csend és beletörődés forgatókönyvét válasszuk?

A Klikk Outban olvasható Szilvásy Tibor interjúja, amelyet Stredl Tomival készített, aki a Buenna Caffé és Zero Waste bolt tulajdonosa. Az írásból kiderül miként vált a klubestjeink házigazdája kávé imádóvá, miért nyitott hulladékmentes boltot, de az is, milyen tervei vannak!

http://klikkout.sk/2018/08/07/ez-nemcsak-arrol-szol-hogy-megnyomok-egy-gombot-es-kijon-valami-folyadek/

Amit azonban még fontos megemlíteni, hogy Tomi és kolléganője Hipik Anna a 8.Mert nőnek lenni jó szemináriumon beszélgetőpartnerünk lesz a Kevesebb, több témában. Kivesézzük, hogy mennyire könnyítheti meg az életünket az, ha áthelyezzük annak súlypontjait, valódi értékeit. Egyre többen hívei a minimalizmusnak, de a kevesebbre való törekvés nem csupán az életkörnyezetekben, hanem sok más területen is érezhető és aktuális irányvonal. Tiszta étkezés, vegán életstílus, az egyéni birtoklás fontossságát elutasító, közös megosztás elvén működő közösségek nőnek ki egy olyan társadalomból, amely tradicionálisan a birtoklásra, a vagyon megszerzésére épített és azt hirdette mérceként. A mai huszas, harmincas generáció már nem saját házra és harminc évnyi hitelre vágyik. Elég egy kis, akár bérelt tér, az életminőséget pedig az jelenti számukra, hogy utazhatnak, tanulhatnak, jobb minőségű életet élhetnek. A mi környezetünk is elfogadja a kevesebb több filozófiáját? 

Támogatói jegyek már kaphatóan itt, ahogy bővebb információt is szerezhettem az alábbi linken!

Három napja eltemettük a kutyánkat, Sisit. Két hónapra kaptuk őt a sorstól. A férjem mérges volt rám, amiért  idehoztam a két gyerekkel együtt egy halálra ítélt, beteg kutyát és most itt van, sír mindenki, mert meghalt. Én mégsem bántam meg. Álltam a sírja felett, könnyes szemmel egy szál rózsát raktam a kis testére és a szeretet volt az egyetlen dolog, amit érezni tudtam. Semmi más.

Sis egy pici, spicckeverék volt, rókakutyának hívta mindenki, mert úgy nézett ki, mint egy kis vörös róka. A nyár elején az öcsém találta az út szélén fekve  sérülten. A kutyus leesett a két hátsó lábáról, húzta azokat, a gázolásos baleset következtében kiugrott a gerince. Amikor először megláttam a gyerekekkel, tudtam, hogy haza fogom hozni átmeneti otthonából. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert vizelet és széklettartási gondjai vannak, vékony, retteg még a hirtelen mozdulattól is, de abban a pillanatban, hogy belenéztem a szemébe, ezek már nem számítottak, hittem abban, hogy gondoskodással és sok szeretettel szinte minden gyógyítható.

Először is, bármilyen jelzővel is illetnek a munkám behatározása szándékából, azt szeretem megmosolyogni, mert bár tanár, tréner, újságíró, youtuber, rendezvényszervező, író, riporter, coach és egyéb más is vagyok, de legfőképpen Krisztina.