A Július 5-i szabadnapot kihasználva egy családi kirándulást terveztünk, mégpedig Pápára.

 Pápa nagyjából 90 kilóméterre található tőlünk, ez a távolság és a vele járó utazás nem jelent gondot  a gyerekeknek sem.  Mivel mindketten viszonylag hiperaktívak, az út során is le kell foglalni őket  valamivel. Az indulásra már telepakoltuk az autót különböző játékokkal, a nagyobbik részére könyvekkel,  na és persze kajával, merthogy a gyerekek általában már abban a pillanatban megéheznek, mikor az autó  elhagyja a telekhatárt.

Hogy miért kellett a családi napot megszervezni?

"A férjem sosem érti miért vagyok annyira boldog, ha közétek megyek!"

"Feministák gyülekezete a szeminárium, mondja a párom."

Bizony, ehhez hasonló mondatok is inspirálták Ivetát, amikor felötlötte nekem, hogy szervezzük meg az első Mert nőnek lenni jó családi napot, hogy oda a férjek, társak, gyerekek, nagyszülők és barátok is bátran eljöhessenek(nem mintha eddig őket kitiltottuk volna a rendezvényeinkről) és közelebbről megismerjenek bennünket, és azt amivel foglalkozunk.

Ha utazóról beszélünk mindenkiben beugrik egy kép. Talán hátizsákos fiatal, kezében térképpel vagy újabban mobiltelefonon pötyög, vagy lassan hömpölygő turistacsoport, akik színes esernyőt követve haladnak át a városon, esetleg jómódú nyugdíjasok mosolyogva belehajolva a szélbe egy jacht tetején exotikus tájak felé haladva. Rengeteg variáns van.

Megvan az a pillanat, amikor eldől benned a borjú nyár elején? Mikor ráeszmélsz,hogy Uramatyám, ez az 5-10 kiló súlyfelesleg nem is az enyém, és azonnal vigye el, aki itt hagyta?! Megvan? Dehogynincs! És nem télen tör rád a kétségbeesés soha...bár január elseje után van egy gyenge kísérlet, hogy namostaztánmostaztán! De ezt gyorsan el is fújja a hideg téli szél és a remekbe szabott bő kabát gyógyír az ilyenfajta problémákra.