Csend, nyugalom, elszigeteltség, félelem, bizonytalanság, elégedetlenség, düh, elfogadás és egyéb érzelmi kavalkádok sorozatát hozta számomra a 2020-as év, amely az átváltozások éve volt. Legalábbis számomra az eddigi legintenzívebb belső önmegismerésem szempontjából, de úgy gondolom, az emberiség nagyrészének is szerte a világon.

A következő írásomat 2020. decemberében gépeltem le, akkor nem tettem közzé a weboldalon, mert még úgy gondoltam, mivel nehéz téma, apu iránti tiszteletből még átrágom, átfogalmazom, levonom a tanulságokat részletesebben. Aztán, ahogy azt már sokan tudjátok, márciusban elhunyt az apám és ez az írásom elfelejtődött. Egészen a mai napig, mert ma úgy döntöttem, néhány gondolatomat megosztom itt a weben az elmúlt csendesebb hónapok élményeinek tükrében. Lám, zsigeri tapasztalás ért, itt van egy időgép (a közzé nem tett szavak azokká váltak), visszakanyarint a pillanathoz, elmélyedhetek az apámmal megélt közös emlékbe. Szeretettel osztom meg Veletek, kedves Olvasók, épp az ideje!

Üdvözöllek!

Mészáros Krisztina vagyok, mediátor, coach és főiskolai előadó, tréner. Munkám, az azokkal járó feladataim a hivatásom. Elkötelezett és lelkes vagyok, örökké tanulásra, és fejlődésre kész. Irodámban Dunaszerdahelyen várom a jelentkezőket!

Régen nem írtam már mert sok kifogásom volt: nem volt időm, terem, lelkierőm, de az igazság az, hogy másra koncentráltam. Az első egy év egy koraszülött babával ( és bármilyen babával) nem éppen az önmegvalósításról szól, de jól van ez így, és ezt nem panasznak szánom. Lehet egyszer a koraszülésről és annak következményeiről, megéléseiről is írok majd, de ma más miatt álltam neki egy gyors szösszenetnek, míg a gyermek alszik.