A következő írásomat 2020. decemberében gépeltem le, akkor nem tettem közzé a weboldalon, mert még úgy gondoltam, mivel nehéz téma, apu iránti tiszteletből még átrágom, átfogalmazom, levonom a tanulságokat részletesebben. Aztán, ahogy azt már sokan tudjátok, márciusban elhunyt az apám és ez az írásom elfelejtődött. Egészen a mai napig, mert ma úgy döntöttem, néhány gondolatomat megosztom itt a weben az elmúlt csendesebb hónapok élményeinek tükrében. Lám, zsigeri tapasztalás ért, itt van egy időgép (a közzé nem tett szavak azokká váltak), visszakanyarint a pillanathoz, elmélyedhetek az apámmal megélt közös emlékbe. Szeretettel osztom meg Veletek, kedves Olvasók, épp az ideje!

Üdvözöllek!

Mészáros Krisztina vagyok, mediátor, coach és főiskolai előadó, tréner. Munkám, az azokkal járó feladataim a hivatásom. Elkötelezett és lelkes vagyok, örökké tanulásra, és fejlődésre kész. Irodámban Dunaszerdahelyen várom a jelentkezőket!

Régen nem írtam már mert sok kifogásom volt: nem volt időm, terem, lelkierőm, de az igazság az, hogy másra koncentráltam. Az első egy év egy koraszülött babával ( és bármilyen babával) nem éppen az önmegvalósításról szól, de jól van ez így, és ezt nem panasznak szánom. Lehet egyszer a koraszülésről és annak következményeiről, megéléseiről is írok majd, de ma más miatt álltam neki egy gyors szösszenetnek, míg a gyermek alszik.

Egy projekt keretén belül ( Többet joggal, mint erővel!) kilenc napig középiskolákban beszélgettem diákokkal és tanárokkal a bántalmazás témájáról is, szervezőtársammal Bott Domonkos Líviával. A bántás, zaklatás sokféleségétől a védekezési módokig jutottunk, kérve visszacsatolást a hallgatóktól is, élettörténeteikre is kíváncsiak voltunk. Meséltek. Erős és nehéz történeteket. Nehezen feldolgozhatóakat is. Rémálmokban jöttek vissza az arcok, de csináltam a dolgom.

Közben pedig az egyik személy, akivel együtt dolgozom egy cél eléréséért is erőszak áldozata lett. Én pedig egy hét feldolgozási idő után, ma rémálmokra ébredtem. A történetre nem, de arra tisztán emlékszem, a földön feküdtem és a hátamra lépett a bántalmazóm. Mozdultam volna, emelni szerettem volna a mellkasom, de gyenge voltam hozzá, mert az ő lába nagyobb erővel nyomott lefelé. Mikor feleszméltem, hogy ez csak álom, visszaaludtam és ugyanezt álmodtam. Nem véletlenül!