Azt mondják, minden rosszban van valami jó. Próbálok ezekre koncentrálni, felfedezni egyre többet.

Mióta itthon vagyunk, sokat főzünk és jókat eszünk. Szeretek főzni, enni még jobban, de ez nálunk az egész családra igaz. A férjem is egyre bátrabb, mind gyakrabban ajánlja fel, hogy kipróbálna valami új receptet, amit a neten látott. Tisztában vagyok vele, hogy egy mázlista vagyok. Nem csak ezért, hanem mert nálunk senki sem válogatós. Tudom, hogy most rengeteg anyuka arca torzul majd irigy grimaszba, de a helyzet az, hogy a lassan tizenhárom éves fiam számára nincs olyan kaja, amit ne enne meg. Élvezettel szagol bele a teli lábasba, s ha valami új receptet próbálunk ki, izgatott várakozással nyaggat, hogy mikor lesz kész az ebéd. Hiába kérnétek, hogy áruljam el, mi a titok, nem tudom. Nem hiszem, hogy csupán nevelés kérdése az egész. Talán sejtszinten örökítettük át belé az élet ilyenfajta élvezetét, viszont az is igaz, hogy a gyermek abban nőtt fel, hogy kísérletezünk az ízekkel, változatos az otthoni konyha. Főzünk akkor is, ha nem tombol járvány.

OLVASÓNK írása, VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL KÖZÖLVE.

A koronavírus-járvány „csupán” néhány hete vált hétköznapjaink szerves részévé, mégis már most észlelhető, mennyire megváltoztatta az emberek véleményét az eddig ajnározott celebnőkről és közösségimédia-sztárokról.

Gombóc a torkomban. Megpróbálom lenyelni, de ahogy egyre nagyobbakat nyeldesek, kiszárad a szám. Na jó, igyál vizet, mondom ki hangosan. Feltornázom magam és kikecmergek a konyhába. Automatikus, természetes mozdulattal engedem meg a csapot. A mosogató aljához loccsanó víz sugarának hangja élesen csapódik bele a csendbe. Jól esik most ez a zaj. Kijózanít.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy építkezés.

Bővebben

• Nyomtatás
• E-mail