Második hete otthon. Ingadozik a hangulatom, mint egy szinuszgörbe.  Már nem akarok újabb COVID-19 hírt, prognózist, statisztikát és az „énmegmondtam” emberek tudományos eszmefuttatásait olvasni! Eredménytelenül dacolok ez ellen, harcolok, aztán másokat buzdítok, mert rászorulnak, néha magamba fordulok, sokszor imádkozom, aztán reménykedek. Anyukámnak elviszem az ebédet, de csak a kőfalra teszem.

Visszajövet három arcvédő maszkot találok a postaládámban. Köszönöm neked, kedves ismeretlen. A barátnőm propoliszt küld a futárral, hogy erősítsem az immunrendszerem. Nemsokára a nászasszonyom, Rózsika, majd a budapesti barátnőm kérdi, jól vagyok-e? A prágai rokonom egy szatyor édességet küld a férjemtől. Ezektől az apró kedvességektől jókedvre derülök.

Érzem, változunk. Még nem lehet vége, mert olyan rideggé váltunk, mi emberek, hogy gyors visszarendeződés lenne a vége. Tanulunk. Időt kaptunk, időre van nekünk is szükségünk. Egy biztos, semmi sem lesz olyan, mint a járvány előtt.

Reggel ötkor kilépek az udvarra. Olyankor kezdenek el énekelni a rigók. Hideg van és  Duna illat. A Duna alatt a Tőkési ágat értem. Idehozta a  folyót a szél egy pillanatra. A kezemben risretto, egy korty, annak a fele az aranyló hab. Jó újra hideg dunaszagban kávézni.

Péntek van, a munkára gondolok.  Sose hittem volna, hogy ennyit fogok dolgozni home office-on keresztül. Azok, akik ennyi munkát adnak, sose gondolnák, milyen nehéz ennyit dolgozni home office-on keresztül,  miközben idebenn két gyerekkel tanulok, a falakon kívül a világban  pedig ott van ugyanaz a reszketés, amelyről eddig azt képzeltem, csak a gyomromban lehet.  Figyelmeztetem magam, hogy mivel péntek van, el kell kezdenem örülni a hétvégének.  Felírom a teendőlistámra, nehogy elfelejtsem. Meg elég vizet inni. Az is fontos.

Néhány gondolat egy háromgyemekes anyukától.

Bővebben

• Nyomtatás
• E-mail

4.nap

Kezdetnek talán meg kellene nézni egy könnyedebb filmet, mondjuk Tarr Bélától a Sátántangót. ( a rendezői változatot, úgy tudom az végtelen )
Átszámolni a porcukrot. (ha van persze)