mertnoneklennijo top gold

  • Bartalos Tóth Iveta

Több nélküled mint veled

84834026 2300832193351654 6719310175192219648 nMár  megint csak állok  itt előtted úgy mint  máskor,  olyan szerencsétlenül, kezemben egy mű ikebanával, pedig te is tudod, mennyire utálok mindent, ami nem igazi, mégis ezen a februári nyomorúsággal és belémfagyott könnyekkel teli pénteken kellett valami, valami, amit idehozhattam, valami, ami látható és megfogható bizonyítéka  annak, hogy hiányzol és gondolok rád, mert  most már én is értem  hogy van, amikor kevés  amit érzünk, semmi amit gondolunk, nincs annak se nyoma  se ereje, mert ha volna, akkor én nem éltem volna már többet nélküled mint veled, hanem életre keltettelek volna a vágyódásommal és a szeretetemmel és mégis, bizony mégis így maradt minden  létben és húsban kettéhasítva és tudod az ebben az elszakítottságban a mocskosul ijesztő, hogy legalább annyit adott a hiányod, mint a létezésed,  s ahogy  elővetted sírás,  hangos szavak vagy kérdések helyett  az imakönyvet és föléhajoltál, úgy teszek most én is,  a  sírod az én néma imakönyvem, az fölé  rogyok, attól várok vigaszt, annak megkopott szürke márványzatára rajzolnak fekete pici pettyeket a könnyeim, azt várom, mosssanak el mindent, hihessek megint a mesékben, remélhessem, hogy abból kell építkeznem, amit adtál, közben meg amiatt  reszketek, hogy abból, amit te sem tudhattál talán, nincs semmilyen nyoma , de mégis itt a helye, az üresség bennem, a ki nem mondott, a meg nem élt, értett és meg nem született, az árnyék a falon, az  aki  te  voltál és azóta is vagy, az aki én  vagyok, az aki talán egyszer  lehetek, aztán az is lehet, hogy ezt is csak beleképzelem az egészbe, ez is csak egy mese és én még mindig egy rémült kisgyerek vagyok, próbálok minden oldalról kapcsolódni hozzád, mert képtelen vagyok  elfogadni, hogy itt fekszel néhány méterrel a lábam alatt, s nem is te vagy az már, hogyan is lehetnél, sehol sem vagy, elmúltál, ennyi volt, nincs tovább, ennyi egy ember, ennyik a szavak, véges a szeretet, van pont a mondat végén és  egyáltalán nincs mindig kurva happy end.

  • Gajdos Pribék Emese
  • Anya

Az otthonszülés élménye

Névtelen terv min ,,Anya, ha megszületik a kisbaba, Fürjecskének fogjuk hívni, jó? ” -ajánlotta fel János.

,,Holnap már biztos megszületik.” - tette hozzá Krisztián.

,,Már nyugodtan iderepülhet Fürjecske, készen állok. ” - biztattam én. És mély álomba merültünk. Most elindultak az ösvényen. Elég nagy csapat lett belőlük, elől ment Róka fiúcska és Lórió, utánuk Prérifarkas apó, aztán Antilop Fürjecskével a hátán, és végül a két Medve a nehéz batyukkal.

Bővebben

  • Mészáros Krisztina

Beszélgetés az abortusz elvégzése után

abortusz thinkstockAzon a fájdalmas napon nem beszéltem vele. Csak egy nappal később írtam neki, hogy vele voltam, lélekben, gondolatokban. Név nélkül vállalta a beszélgetést az a három gyermekét nevelő anya, akin néhány hete abortuszt végeztek.

Amikor megkerestél, hogy segítség kellene valami feldolgozásához, mint coach hallgattalak és dolgoztunk a céljaidon együtt. Csak utána kértél arra, hogy a Mert nőnek lenni jó weboldalára szülessen meg egy beszélgetés, mert úgy láttad itt van tér és forma, de leginkább befogadó közeg a témához.

- Igen, mi most már egy más, mély bizalmi kapcsolatban tudunk beszélgetni, és ennek hála arra is képes vagyok, hogy ki tudjam mondani mit jelent anyaként egy terhességmegszakítás. Tudom,hogy ha nem vagy előtte a coachom, nem akarnék egy nyilvános felületen kitárulkozni, nem kerestelek volna meg azzal, hogy kellene erről írni és szeretném.

Bővebben

  • Vojakovics Friedrich Tímea

Megmondom mi az igazi csoda, ha a testedet nézed!

83722525 1906701269462012 4319476720148152320 nMegteszem én is, reagálok valamire, amire nem szoktam, még csak figyelembe se veszem az ilyen jellegű okosságokat, de emellett már nem lehet elmenni szó nélkül. Amikor valaki azt hiszi, azért mert sok pénze van mondhat bármit és bárhogyan, és aztán még az emberek a hibásak mert szegényt támadják.

Kedves senki, az ember azt hinné egészségügyi gondjaid után érted és érzed miről szól az élet, érted és érzed mit jelent a szeretet, a jó, az igazság és a gyönyör az életben, hogy érted és érzed mit jelent a test és lélek, de úgy látszik ezek a fogalmak messzire elkerültek.

Bővebben

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.