,,Elég! Nincs több cici, vége...! Nem adom!" Ilyen mondatokat sziszegtem dühösen leggyakrabban az elmúlt hónapokban, miután a fiam éjjelente óránként ébresztett egy újabb anyatej adag reményében. Most lesz 18 hónapos és úgy döntöttem, nem szoptatom tovább. De ezt még leírni is nehéz, mert kettős érzések harcolnak bennem. Ostorozom magam, amiért legalább két éves korát nem várom meg, másrészt érzem, már túl nehéz nekem! 

Tizennyolc lett. Nem a fiam, a házasságom. Hihetetlen! Nem mondom, hogy észrevétlenül telt ezt a sok év, de csak eltelt... 

Azt hiszem, erre mondják, hogy gombócból is sok. Az biztos, hogy sok gombóc volt a torkomban menet közben, nem tagadom, de nem is bánom. Hol izgalomból, szerelemből, dühből, meg a fene tudja miből...

Sok idő eltelt azóta, hogy szinte napi szinten nyomon követhettétek az életemet, gondolataimat az akkor még létező blogomon.

Bezártam, egy része itt maradt fenn és él tovább a mertnoneklennijo.com oldalán, egy másik, sokkal nagyobb pedig lezárva vált a múltam részévé.

A blogírás mint terápia  hiányzik néha.  Jó volt kiírni, magammal, majd veletek megvitatni számomra fontos kérdéseket. Jó volt visszatekinteni, látni a fejlődést, legyen az írástechnika, fotózás, gondolatok, vagy a személyiségem vonatkozásában.

Aki ismer tudja, hogy világéletemben maximalista voltam, betegesen, magamat bántva, üldözve és hiába volt ez az értelmetlen harc, elismerés, eredmények, siker, sose voltam elég jó saját magam számára.

 Az oka annak, hogy erről ma írok nem más, mint hogy elmesélhessem, mekkora lépéseket tettem meg ezen a téren s mindezt nem csak öncélúan, dicsekvésként, büszkeségből, hanem azzal a céllal is, hogy más emberek számára is  kapaszkodót, inspirációt nyújthassanak a szavaim. Hiszen tudom, mennyien küzdenek hasonló problémákkal, alacsony önbecsüléssel, az önszeretet hiányával, akárcsak én.

Tudatosan nem használtam múlt időt, mert nem elég egy pillanatig elérni az önszeretetet, önmagunk elfogadását, meg kell tanulni ápolni, szinten tartani ezt az állapotot. Jobb és rosszabb időszakok mindig is voltak és lesznek, váltakoznak az ember életében. Az öröm, siker, elismerés az égig lök, aztán egy kevésbé jó időszak, pillanat, egy pont úgy, pont annyira betaláló mondat, megjegyzés, kritika, bántás  a földbe döngöl mindent, amiről azt gondoltuk stabil és kikezdhetetlen.

Ezért kell minden nap elfogadnunk, szeretnük és becsülnünk önmagunkat. Ha nem megy magától, akkor ugyanúgy be kell építeni a napi rutinunkba ennek gyakorlását, mint a fogmosást, az éjszakai krém használatát, vagy az ébredést.

Képzelj el egy helyet, ahol még mielőtt sokat tudnának rólad, már szimpatikus vagy! Ha még elmondasz egy rövid versikét már egy mérfölddel vagy beljebb a helyiek szívében. Most megkérdezed, hogy hol van ez a hely, és valóban létezik-e?! Igen, létezik. Nekünk, magyaroknak, ez a hely Lengyelország.