Gasztroblogger révén, régebben is sütöttem már kenyeret, élesztőset. Limara neve, könyvei előkelő helyen vannak az életemben. Alap. Valahogy mindenki tőle indul el, ha nem olyan szerencsés, hogy otthonról hozza a tudást. Aztán eljön egy pont, mikor többet akarsz. Mostanában amúgy is divat a kovászolás, a pékszakma, meg minden, ami a mindennapi kenyerünkkel kapcsolatos. Ha bennem elindul a vezérhangya, kimaxolom a témát. Így volt ez a kovászos kenyér sütéssel is.

Lehetne a házasságom a még mindig rózsaszín napszemüveget viselő, csakis szerelmes pillantásokban gazdag, csókok csattanásától hangos, szenvedélyes viszony, a másik fele viszont a szüntelen időt lopni akarásról, egyensúly keresésről, feszültségoldásról – na, jó, generálásról is szól.

Mióta szülők lettünk folyamatos (ön)megismerés, felfedezés, mérlegelés, lavírozás övezte útkeresés az élet.

A válasz keresése arra is, hogyan lehet tripla annyit dolgozni egy kapcsolaton negyedannyi idő alatt.

A párkapcsolatom logisztikai központ, szakmai tanácsadó, pszichológus, szakácsnő, takarítónő, varrónő,  anya és … ja, nő! A munka-gyerekek- háztartás-házasság négyszögébe zárt ping-pong labda.

Önfeledt nevetés, nagy sírások, csalódottság, reménysugár, egymás keresése, újra egymásra találás, veszekedések és kibékülések hullámvasútja, amely pillanatnyilag arról szól leginkább, hogyan tanítsuk meg a lányunkat biciklizni, a fiunknak pedig hogy szerezzünk meg egy drága ortopédiai kelléket. 

Van, aki azt mondja, az anyák napja is csak egy nap, meg egyébbként is, - apák napja, fák napja, víz, föld, pénz és minden egyéb világnapja is van már manapság. Mitől másabb ez az nap mégis, mint a többi?

Ez a nap semmitől se más. Egy a 365-ből.

Az anya is ugyanolyan családtag, mint az apa, a nagyi, az unokatesó, a nagybácsi.

Néhány perce felhívott apám. Csevegtünk,nevetgéltünk.  Kérdeztem, milyen hete volt.

-„Nem történt semmi különös“-mondta. Valamelyik nap látogatója volt. Valaki tudta,hogy a lakásában van egy gyönyörű, majdnem két méter magas, kézzel faragott Eiffel –torony-. Apám faragta, évekkel ezelőtt. Nyáron, mikor nála jártam, én is láttam és tényleg csodaszép. El sem tudom képzelni, mennyi munkája, érzése, energiája lehet benne. Színes égőkkel van megvilágítva, minden pillanatban más- más színben pompázik. Régóta ott állt a lakásban, porosodott...