A születésnap nem azért ünnepnap, mert azon engem kell jutalmazni, dicsőíteni, hanem mert az életemet kell értékelni. A születés misztériumát, a Gondviselés jelenlétét, és erejét. Értéktelen évszámlálás helyett a szellem korát becsülni...ez a születésnap.
Megismerkedtem a napokban egy nagyon kedves emberrel, aki a bizalmába fogadott. Biztos nem a véletlen műve, de hasonlóságot találtam kettőnk élettörténetében. Eszembe juttatta mindazt, amin én is keresztül mentem. Felzaklatott, kicsit feltéptem magamon a sebeket. Azt mondják a fájdalom nem múlik el, csak megtanulunk vele élni, talán így van.
Szerencsés alkat vagyok. Ha megkérdezik tőlem, milyen embernek tartom magam, akkor egy nagyon hosszú és dícséretben cseppet sem fukarkodó listát vagyok képes akár egy órás, gazdagon illusztrált Power Pointos prezentáció formájában összedobni a saját tulajdonságaimról, amelyeknek a 90 – 95%-a természetesen pozitív.
Voltam már néhány meghallgatáson, képzésen eddigi életem során és így tudom, hogy a társadalom elvárja, hogy az ember lánya bizony a negatív tulajdonságait is ugyanilyen aktívan sorolja. Csupán jólnevelségből én is meg szoktam néhányat nevezni azzal kiegészítve őket, hogy szerencsére bennük is látom a pozitív vetületet és mindegyik rossznak bélyegzett tulajdonságomat képes vagyok a saját javamra fordítani egy – egy helyzetben.
És ez viszont nem kamu, én tényleg így működöm.
Sok időm van gondolkodni egy egy facebookos bejegyzésen, talán ezért jutottam el a felismerésig, hogy rengeteg ember képtelen az empátiára.
