Hónapok óta bámulom a szövegszerkesztő fehér, üres lapját.  Ha ránézek,  azt érzem követel.  Olyat, amit én egy ideje nem tudok adni – őszinte, személyes gondolatokat.

Visszatekintve  az elmúlt közel hat évre, nagyon kevés ilyen időszakot éltem meg, hiszen a belső hangomat, az életem színesebb felét is az írásnak köszönhetően kaptam vissza. Az írás volt az én palettám, könnyű volt vele minden napot egyedivé varázsolni. S bármennyire tudom is, hogy ez így van,  most mégsem vagyok képes arra, hogy  újra megtaláljam a saját hangomat.

Hát Kedves Olvasóim, nem fogok hazudni. Cukor nélkül jó élni, de vele sokkal jobb. Maradjunk ennyinél!

Bízom benne, hogy mi vagyunk az utolsó olyan generáció, aki még elhiszi, hogy a fájdalmas menstruáció normális. Az elmúlt sok évben orvostól orvosig jártak azok a nők, akik hónapról hónapra egyre nagyobb fájdalmak között élték meg a menstruációjukat. Rengeteg csalódás, gúny, irónia ért minket. Sokan végig hallgattuk újra és újra, hogy a fájdalom csak a fejükben van, vagy épp, hogy nem bírunk elviselni egy kis fájdalmat sem és hisztizünk.

Nyolcadik napot kezdem. Ez azt jelenti, hogy 7x24 órát bírtam ki cukor nélkül, na jó, pontosítsunk, olyan élelmiszer nélkül, amiről tudom, hogy cukrot tartalmaz. Kivételt képez anyukám télire eltett uborkája, abból ettem egyet, pedig abban van...mégpedig fehér...kristály...sok...és nem bánom....!

 Arról már írtam, hogy 3 hónapja életmódot váltottam, le akartam fogyni. Az már sikerült. Lefogytam közel 10 kilót, most már vékonyka vagyok....férjem szerint egy giliszta.