Újra itt, Zakynthoson. Tavaly októberben az utolsó innen írt beszámolómat azzal zártam, hogy tudom, nem most voltam itt utoljára. És íme, bő hat hónapon belül – némi svájci, francia és otthon eltöltött idő után megint itt volnék. Pont három hete hogy megérkeztem, bár mikor ezeket a sorokat írom, épp azon gondolkodom, hogy összepakolok és hazamegyek. Na persze úgysem fogom megtenni, nem vagyok az a könnyen feladós fajta.

Nem indult könnyen ez a nyár a számomra. Idén elöször történt meg, hogy nem mosollyal az arcomon léptem le a kompról a szigetre, ami azelőtt mindig az én búvóhelyem, mentsváram, #happyplace-em volt. Az okokat most nem részletezném, de megérkezvén most először nem így éreztem. Nem tudtam örülni annak, hogy újra itt vagyok. Minden ugyanolyan volt, mégis mindent kicsit idegennek éreztem. Egy hosszú hétvégényi szusszanás után inkább bele is temetkeztem a munkába, rohangáltam naphosszat a szezon előkészítése kapcsán, majd pár nap múlva meg is érkeztek az első utasok. A nyár hivatalosan is megkezdődött, és bizony nem javított az amúgysem túl pozitív alaphangulatomon. Rögtön az első utasok közt megismerhettem pár igencsak kellemetlen embert, akik ahelyett, hogy a nyaralásukat élvezték volna, azon igyekeztek, hogy az én napjaimat tegyék pokollá.

Jó ideje gondolkodtunk már azon, hogy sok más bloggerhez, youtuberhez hasonlóan mi is megosztjuk veletek a havi kedvenceinket. A legjobb, legkedvesebb pillanataink, élményeink, dolgaink felidézésében hatalmas segítség volt a májusi fotós kihívásunk, amelynek hála az átlagostól  több kép készült az életünkről.

Íme néhány az én abszolút májusi kedvenceimből: 

Fordítva vagyok bekötve, mondják. Nézem körülöttem az embereket, akiket a karrier, a hatalom, a pénz, a felfelé törekvés hajt, s nem értem őket. Nem tudom eldönteni, hogy boldogok-e, vagy csak elhitetik magukkal a boldogságot, mivel a pénzük által meg tudnak venni szebbnél szebb dolgokat. Vajon megállnak-e egy pillanatra is hálát érezni azért, hogy itt vannak, hogy kék az ég és virágzik az orgona? Vagy csak az foglalja le őket, hogy tudnának minél többet elérni.

Gasztroblogger révén, régebben is sütöttem már kenyeret, élesztőset. Limara neve, könyvei előkelő helyen vannak az életemben. Alap. Valahogy mindenki tőle indul el, ha nem olyan szerencsés, hogy otthonról hozza a tudást. Aztán eljön egy pont, mikor többet akarsz. Mostanában amúgy is divat a kovászolás, a pékszakma, meg minden, ami a mindennapi kenyerünkkel kapcsolatos. Ha bennem elindul a vezérhangya, kimaxolom a témát. Így volt ez a kovászos kenyér sütéssel is.