Novemberben két munka közt volt egy kis szabadom és mivel Thajföldön voltam, a szabadságomat egy kis szigeten töltöttem. Koh Samet nem egy turista paradicsom, ahol reggel gereblyézik a homokot és minden pálmafa úgy van elhelyezve mint az „exotikus paradicsom” képeslapokon. Kellemes hely ez, ahol mindenki teszi a dolgát, van napsütés, tenger és nyugalom.
Az egyik reggel zajra lettünk figyelmesek. Valaki dobolt és közeledett. A fő utca melletti étteremből kikukkantottam. Egy felvonulás félét láttam. Először azt hittem valami fesztivál van, de amikor a thai nyelvű feliratok közé angol is társult, rájöttem, hogy egy demonstrációról van szó. Mégpedig az egyhasználatos műanyag betiltásáért a szigeten. Kaptam én is egy vászontáskát, amint tovább haladt a csoport. Eszembe jutott, hogy előző nap egy forgatócsoport felkért minket, hogy álljunk egy fa alá és mondjuk, hogy „no plastic”. Megdícsértek, hogy jók voltunk. Mi meg csak bólintottunk és mentünk tovább.
Egy átlagos, negyvenes nőt látunk a forgatagban. Kezében nehéz, tarka szatyrok, egyikből szalámirúd kandikál ki, másikban péksütemény, gyümölcs. Őgyeleg, nézegeti a kirakatokat, árakat, a háttérben ostoba zene szól, prünty-prünty. Menne már haza, de valami kéne még. Csak tudná, mi!
Szelfiző paradicsom Szkopje, ahol az egy főre eső szobrok száma a legnagyobb a világon, szerintem. És milyen szobrok? Hát van itt minden, a történelmi figuráktól kezdve a hétköznapi emberekig. Találsz koldust, cipőpucolót, filozófust,fürdőzőt, hadvezért, legendás hőst.
A szerdahelyi vásár három különböző részre oszlik, mindháromnak megvan a maga varázsos, saját világa.
Az első (és legújabb keletű) teljesen realista: a kézművesek utcája, ahol az emberek csendesen beszélgetve andalognak, nézelődnek. Egy kis európai oázis, nyuszisimogatóval, jó zenével, programokkal, szép portékával, Mátyás király-emlékéves sátorral ( több-kevesebb sikerrel kitöltöttem egy kvízt és nyertem csokit meg egy KIRÁLY vászonszatyrot, Mátyás-portré van rástencilezve - és még reneszánsz ruhába is beöltözhettem).