Néhány hónappal ezelőtt betértem a város kedvenc játékboltjába, hogy szülinapi ajándékot vásároljak az unokaöcsémnek. Hogy ne térjek haza üres kézzel, a lányoknak egy-egy Schleich játékkatalógust hoztam (ingyen volt, ez itt a dolog okosmamis része), mivel imádják a lovas dolgokat.
Nem vagyok egy cukrászdás típus, gyerekként se voltam sokszor. Mondjuk, hogy egy kezemen meg tudnám számolni mennyiszer. Az anyukám viszont szokta mondogatni, hogy beszorult, mint Ságvári a cukrászdába. Na, én beszorultam, egy talán még nem igazán tipikus szerepbe! Anya vagyok, apaként. Háztartásbeli, azaz aki otthon maradt, vagyis ez is, az is. Részletezem.
Emlékeztek gyerekkorotokból erre a könyvre? Akár az is lehetne a cikk címe "Miért annyira létszükséglet a mosás?". Egy egyszerű keddnek indult...A született feleségek- Desperate Housewife- Bree nevezetű vörös démona mindig hétfőn szokott mosni, ezért is gondolom így visszapörgetve az eseményeket, hogy lehet, hogy pont itt a probléma eredete, hogy nincs rendszer. Na, meg negyven "maffin" se, hullámos rendezett hajvéggel.
Már több mint hat éve vagyok abban a kivételes helyzetben, hogy ikerlányok anyukája lehetek. Számtalanszor megkérdezték már tőlem az elmúlt években, hogy volt-e a családunkban korábban ikerpár. Nem tudom miért ez az első kérdés, ami az emberek eszébe jut. Kérdezhetnék például azt is, hogy boldogulsz, vagy szükséged van –e esetleg bármiféle segítségre.:-)
Az én lányaim Emília és Barbara egypetéjű ikrek. Tudomásom szerint az egypetéjű ikrek a petesejt véletlenszerű kettéválásának következményei, amit nem befolyásol semmiféle genetikai tényező.
Ma kimondottan, a valóságban pici szárnyakkal vergődő parányi tündér szeretnék lenni,s besurranó, meglapuló, halk várakozásban maradnék a lányom mellett! Ma nagyon szeretnék örzője lenni, most másképp...
Ma újrakezdi máshol az ovit, pedig csak három és fél éves.