Pénteken babakocsival sétáltam délelőtt a nyári melegben. A kerekek meg megálltak a járda gödreiben, kikerülni sem lehetett ezeket. Azért igyekeztem finoman haladni. A kisfiam ilyenkor moccant egyet és aludt is tovább. Megakadtunk egy pillanatra, közösen, de azzal, hogy én nem tétováztam és haladtam az utunkon tovább, semmi sem történt. Elmúlt az ijedtség, a félelem, s a kicsinek elég volt, hogy feltekint a biztos pontra, ami most az édesanyja, s máris a helyén van minden.
Hajnali 2 óra 37 perc van. Most indítottam el a mosógépet. Igen, most.
Amikor tegnap este lefeküdtem, még nem is sejtettem, hogy:
- pár órán belül lesz egy inteligensen ragacsos élményem az ágyban,
- 2 óra 10 perc környékén egy klasszikus és néhány agyi infarktusom, amelyeket lábon kihordok, miután elolvasok egy a gyártó által közölt viccesnek szánt, de provokációnak felfogható használati utasítást,
- leküzdöm magamban azt az ösztönös vágyat, hogy felkeltsem a gyereket és lekapjam így az éjszaka közepén mind a tíz körméről,
- ezt követően egy mély levegő, nó pánik, nó pánik egyperces mantrázás után csak úgy dőlni fog rólam (nem belőlem) a jó kis ötvenes házipálnika szaga.
A nagymamánál alszik a két gyerek. Nincs szuszogás, csak a lelkiismeretfurdalás bújt szorosan mellém. Szorít, nem enged el. Nem beszél, csak képeket vetít az agyamba azokról a mai történésekről, amelyeket másként is meg lehetett volna élni. Hozzánk méltóbban. Kiabálás nélkül, parancsszavak nélkül. Büntetés nélkül.
De ezek mind megvoltak és bár a szoba, az a bizonyos, amelyben (Vekerdy után szabadon) egy ösvénynek is elégnek kellene lennie, hogy én boldog anyuka legyek, a gyerek meg igazi szabad lélek, őserdő maradt, benőtt, fojtogató indákkal teli.
Csenge tegnap oviba három táskára való játékot készített össze. A mottóm, hogy a játékok az ő feladata, felelőssége. Ebből a kijelentésemből általában vita kerekedik, mert ugye ő is(mint sok más gyerek) szeret mindent anyára kenni. Anya a hibás, ha otthon marad a játék, s azért is rossz vagyok, ha épp az oviban.
Szóval tegnap is hasonló beszélgetésünk zajlott. Ismertetem a kisasszonnyal, hogy ez már sok játék, de ő még szeretné a vizét is betökni a hátizsák egyik oldalzsebébe. Hát nem megy. Munkája közben megmutatja, hogy megnyomta az üveg szája az újját, piros lesz, utána viszont kaptam a parancsot.
Pénteken babakocsival sétáltam délelőtt a nyári melegben. A kerekek meg megálltak a járda gödreiben, kikerülni sem lehetett ezeket. Azért igyekeztem finoman haladni. A kisfiam ilyenkor moccant egyet és aludt is tovább. Megakadtunk egy pillanatra, közösen, de azzal, hogy én nem tétováztam és haladtam az utunkon tovább, semmi sem történt. Elmúlt az ijedtség, a félelem, s a kicsinek elég volt, hogy feltekint a biztos pontra, ami most az édesanyja, s máris a helyén van minden.
Hajnali 2 óra 37 perc van. Most indítottam el a mosógépet. Igen, most. 
Csenge tegnap oviba három táskára való játékot készített össze. A mottóm, hogy a játékok az ő feladata, felelőssége. Ebből a kijelentésemből általában vita kerekedik, mert ugye ő is(mint sok más gyerek) szeret mindent anyára kenni. Anya a hibás, ha otthon marad a játék, s azért is rossz vagyok, ha épp az oviban.
