Szerencsére a nyár lassan telik abban az időszámlálásban, amelyben én létezem. Bár így is naponta rácsodálkozom a gyerekek növekedésének ritmusára, tempójára. Az idő nekem nem ellenség, hanem barát. Eldöntöttem! Ahogy azt is, hogy másképp szeretném megélni a napokat. Igen, nem élni, hanem megélni a velük, vagy a másokkal töltött perceket, órákat.
Ki ne emlékezne gyerekkora szentestéire - a magától megszülető csoda volt, varázslatos díszletek közt, amibe főszereplőnek helyeztek bele minket, kisdedeket?
Az anyaságnak is vannak sötét oldalai, nem csak Darth Vader-nek, ez pedig az idő.
Amikor két évvel ezelőtt megírtam ezeket a gondolatokat a Superwomanatwork nevű blogomra, nem hittem volna, hogy ma, pont ezen a napon ennyire aktuálisak lesznek. Az én-boldogságot, a döntésekért való felelősségvállalást teljes mértékben a nők, anyák szemszögéből gondoltam végig. Akkor még nem is sejtettem, hány férfi is ugyanígy éli meg élete nehéz döntéshelyzeteit. Fogadjátok szeretettel ezt a régebbi írást tőlem.
" Boldog vagyok, mert a gyerekeim, ....
Boldog vagyok, mert a férjem, ...
Boldog vagyok, mert a családom, ... "
Ezerszer hallottam így kezdődő mondatokat, ha családos nővel beszélgettem. Azt a mondtatot viszont, hogy boldog vagyok, mert mindezek mellett a saját létezésem, életem, utam is rendben van és boldoggá tesz, nem. Ezt csak én szoktam hangoztatni, kitűnve, kilógva a sorból, de nem bánom, valahogy küldetésemmé vált az én-boldogság meg az én-idő fogalmak csattogtatása.
@neposztoldkiabizonyítványtnematiéd
Az én gyerekem jó tanuló. Hol tényleg jó, hol magához képest jó. Ma már ezt tartom fontosabbnak, hogy a saját határait feszegesse. Persze, közrejátszik az is,hogy Vekerdy generáció vagyok, meg az is,hogy sok elcseszett év áll mögöttünk. Mindennek egyetlen nyertese a testvére, akivel ezeket a hibákat már nem követtem el.
