Csenge tegnap oviba három táskára való játékot készített össze. A mottóm, hogy a játékok az ő feladata, felelőssége. Ebből a kijelentésemből általában vita kerekedik, mert ugye ő is(mint sok más gyerek) szeret mindent anyára kenni. Anya a hibás, ha otthon marad a játék, s azért is rossz vagyok, ha épp az oviban.
Szóval tegnap is hasonló beszélgetésünk zajlott. Ismertetem a kisasszonnyal, hogy ez már sok játék, de ő még szeretné a vizét is betökni a hátizsák egyik oldalzsebébe. Hát nem megy. Munkája közben megmutatja, hogy megnyomta az üveg szája az újját, piros lesz, utána viszont kaptam a parancsot.
Krisztina mai bejegyzésében megemlített engem és a lányaimat egy gondolat erejéig, mikor a kórházban a színtelen, kiszürkült, elhagyott babáról mesélt.
Két ilyen csöppséget már én is kaptam a sorstól mint örökbefogadó szülő, s aki ismer, tudja, hogy sosem gondoltam rájuk így, elhagyott gyerekekként.
Visszaszámlálás...12 nap karácsonyig, másfél hónap a nagylány szülinapjáig, két hónap Pasim születésnapjáig(kerek lesz), na és kb. ugyanekkortól érvényes a piros jelzés és bármikor indulhat a gyerkőc egy csákánnyal kifelé...
Lehetséges, hogy a kisfiam kapával a kezében fog születni, mert egyre gyakrabban érzem, hogy alagutat ás magának...Főleg akkor ciki ez, ha társaságban vagyok és még meg sem tudom simítani a helyét( a babám az érintésre általában abbahagyja amit épp csinált), mert a köldököm alatt jó húsz centire teszi ezt...Lehet mások eme hely érintgetése után azt gondolnák, enyhén perverz vagyok!!!