Tudom rólam sokaknak az jut az eszébe, hogy ő biztos olyan anya, aki csak halkan szól a gyerekhez, és végtelen türelemmel lebegi körbe őket. Vagy olyan, aki amint havazik szánkón húzza a gyerekeit a faluban és origamival ütik el együtt az időt. Ki kell, hogy ábrándítsam azokat, akik így látnak, messze vagyok az ideáltól, nagyon messze, főleg mostanság! Azt se tudom hol a szánkónk, és az origamiért sem vagyok oda!

Nem vagyok az olvasás szóvívője, elég álszent dolog lenne. Ahogy anyukám meséli, gyerekkoromban sokat olvastam, inkább elvonultam egy könyvvel...aztán nem...sokáig nem. És negyven éves korom előtt érett meg a dolog, hogy úgy igazán, nem csak hébe-hóba, könyvet fogjak a kezembe. Persze a sztorihoz hozzátartozik, hogy tizennyolc évvel ezelőtt hozzámentem egy emberhez, akinek ma már több ezer kötete van itthon, és paralel olvas 2-3 könyvet.

Nem  vagyok vegán, de nagyon szívesen színesítem az egyébbként glutén és laktózmentes étkezésemet  különböző növényi alapú finomságokkal. Van bennem egyfajta  tudatosság  is , hiszen  az egészséges, kiegensúlyozott  életmódra törekvés mellett szeretnék kevesebb  állati eredetű élelmiszert is felhasználni az étkezéseimhez, figyelve ezzel egy kicsit a bolygónkra.

Nem lehet úgy tenni, mintha az állattenyésztés nem lenne hatalmas teher a Föld számára.  Rengeteg energiát, forrást pazarolunk el csak azért, hogy hatalmas mennyiségű  ( beltartalmilag sok esetben üres, rossz minőségű ) állati eredetű élelmiszert állítsunk elő, miközben sokkal környezettudatosabb lehetne ezek  legalább részbeni növényekkel való helyettesítése.

Tegnap vasárnap volt. Január közepe.  Elmúlt már Vízkereszt, a karácsony ragyogását  rég elpakoltunk a pince mélyére. Bedobozolva várja, hogy egy év múlva újra ünnepeljük a szeretetet.

Addig is lehet és szabad januári depresszióba esni, merthogy ez az év legmélyebb, leghosszabb hónapja.

Újra visszatáncoltunk a rohanással teli hétköznapokba, időre kelünk, indulunk, veszekszünk a gyerekkel, hogy el fogunk késni, időre húzzuk le a kártyát a munkában, időre is  élünk, mondjuk ki.